Nem matekozik

2018.03.30. 14:32

Karácsony testvére is a Fideszre szavaz

Az ellenzéknek is az értékekre kellene koncentrálnia.

Nincs helye a választási matematikának a politikában, az ellenzéknek is inkább az értékekre és az elvekre kellene koncentrálnia – mondta Karácsony Gergely testvére az Echo Tv-ben.

Karácsony László hangsúlyozta: öccsétől egészen eltérően gondolkodik a világról, a politikáról és nem tud közösséget vállalni testvére eszméivel. Elárulta, több Békemeneten is ott volt, mert úgy gondolta ő és a családja is, hogy fontos az újonnan megalkotott alaptörvény által rögzíett hagyományos értékek melletti kiállás.

Az MSZP-Párbeszéd szövetség miniszterelnök-jelöltjének bátyja a Napi aktuális című műsor vendégeként hozzátette:

Komoly értékválságot jelent az, hogy Karácsony Gergely korábban azt nyilatkozta, ha ő lenne a miniszterelnök, beletörölné a lábát az alaptörvénybe.

Karácsony László szerint testvére szembemegy a gyökereivel. Ugyanakkor úgy véli, a magyar szavazópolgárok érettek arra, hogy eldöntsék, mit akarnak választani, és nem választási matematikát kell tartani. Hozzátette: a mostani ellenzéket nem érzi érettnek a kormányváltásra. Kifejtette: nem lehet az országgal folyamatosan azt tenni, hogy állandóan leromboljuk az egyik által felépített értékeket vagy értékrendszert. Muszáj lenne egymásra építkezni – vélekedett.

Borítóképünk az Echo Tv videójának egy képkockája

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában