Járvány

2020.04.06. 19:44

Kaposvári polgármester: a településvezetők álljanak a védekezést irányítók mellé!

A polgármestereknek a koronavírus-járvány elleni védekezést irányító kormány és az operatív törzs mellé kell állniuk, mert egy a cél, az, hogy életeket mentsünk – mondta a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Kaposvár polgármestere hétfőn az M1 aktuális csatornán.

Szita Károly (Fidesz-KDNP) a közterületi parkolás díjmentességével és a gépjárműadó átengedett részének a védekezési alapba helyezésével összefüggő polgármesteri kritikákra reagálva hangoztatta: „a cselekvés ideje van itt, nem a követelőzésé”.

Egyúttal arra kérte a településvezetőket, polgármesterek legyenek és ne pártpolitikusok, emelkedjenek felül azon, hogy kit milyen párt színeiben választottak meg.

Amikor a kormány arról dönt, hogy forrásokat csoportosít át a költségvetésben, azért teszi, hogy életeket mentsen, ehhez pedig mindenkinek, az önkormányzatoknak is kötelességük hozzájárulni – jelentette ki a településvezető, hozzátéve, „ha így teszünk, sikert érünk el”.

Szita Károly közölte, „felelős magatartásra van szükség mindannyiunktól”, éppen ezért megdöbbent azon – köztük budapesti kerületi polgármesterektől származó -nyilatkozatok hallatán, melyek szerint a kormányzati döntések az idősellátástól veszik el a pénzt, mert annak finanszírozására a gépjárműadó-bevételt szánták volna.

Huszonhat éve polgármester – tette hozzá Szita Károly -, került már nehéz helyzetbe, de sohasem mondta azt, hogy nem lehet egy várost működtetni.

Véleménye szerint a települések működőképesek és azok is maradnak, de a költségvetésük most nem azon szempontok szerint alakul, mint békeidőben, nem költhetnek arra, amire korábban, mert a védekezésre forrásokat kell átcsoportosítani.

Jelezte, hogy Kaposvár sem „koronavírusról álmodott” az idei költségvetése összeállításakor, „de teljesen más lett a helyzet”, és kénytelen a büdzséjét átalakítani. Megjegyezte: a város a parkolás díjmentessége és a gépjárműadó átengedett részének a védekezési alapba kerülése miatt 600 millió forinttól esik el, ezt a pénzt kénytelen más területeken megspórolni. Kevesebb jut kultúrára, sportra, beruházásokra, mert az életek mentése a legfontosabb – hangsúlyozta Szita Károly.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában