embercsempészet

2019.06.21. 14:49

Kamionokban elrejtőzve próbáltak migránsok Olaszországba jutni

Pátra városának parti őrsége két kamionsofőrt vett őrizetbe az ügyben.

A parti őrség közlése szerint a sofőrök 10 migránst próbáltak meg Olaszországba csempészni: hat embert az egyik, négyet pedig a másik jármű jármű rakterébe rejtettek.

Az Égei-tenger néhány éve az Európába igyekvők fő útvonalának számított, azonban az Európai Unió és Törökország között 2016-ban megkötött egyezség értelmében – amely szerint Törökország visszafogadja a területéről illegálisan Görögországba érkezőket – jelentősen csökkent az átkelők száma. A menekültválság csúcspontján, 2015-2016-ban több mint egymillió ember jutott át Törökországból Görögországba. Számuk tavalyra hozzávetőleg 50 ezerre esett vissza.

Miután 2016-ban lezárult a balkáni útvonal, az embercsempészek egyre gyakrabban használnak más csempészútvonalakat.

A nyugat-görögországi Pátra és Igumenitsza kikötővárosok az utóbbi 20 évben forgalmas állomásai voltak a török-görög-olasz útvonalon haladó illegális bevándorlásnak.

Innen ugyanis naponta több hajójárat indul Brindisi, Bari, Ancona, Velence és Trieszt olasz kikötővárosokba.

Görögországban jelenleg mintegy 60 ezer menekült tartózkodik, többségük Szíriából érkezett. A migránsok számára kialakított regisztrációs központok Leszbosz, Számosz, Híosz, Lérosz és Kósz szigetén változatlanul túlzsúfoltak. A szigeteken hozzávetőleg 16 600 migráns tartózkodik menekülttáborokban, tehermentesítésük végett az athéni kormány időnként a szárazföldre szállít át embereket. Habár legtöbbjük célja eljutni egy gazdag országba, sokan hosszú időre a túlzsúfolt olaszországi és görögországi menekülttáborokban rekednek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában