A közjó szolgálatában

2017.11.22. 17:14

Jóváhagyta az állammal kötött új megállapodást a református egyház zsinata

A Magyarországi Református Egyház (MRE) elnöksége által október 4-én aláírt dokumentumról az MRE legfőbb törvényhozó testülete erről szerdai tanácskozásán, zárt ülésen döntött.

A zárt ülés után kiadott nyilatkozat szerint a zsinat köszönetét fejezi ki a kormánynak, hogy elfogadta az MRE kezdeményezését a korábbi, 1998-ban kötött megállapodás megújítására, amelyet az indokolt, hogy „az elmúlt két évtizedben Magyarországon és Európában meghatározó változásokra került sor, továbbá a református egyház közfeladat-ellátó, társadalmi és közéleti tevékenysége jelentősen bővült”.

A zsinat köszönetet mondott azért, hogy a kormány a korábbi megállapodás megújításával is kifejezi: nagyra értékeli a református egyház szolgálatát, elismeri, hogy jelentős részt vállal a közfeladatok ellátásában, a közösségek szervezésében és a közjó előmozdításában, illetve üdvözli az MRE társadalomszervező és közéleti törekvéseit.

Bogárdi Szabó István, az MRE lelkészi elnöke a zsinati ülést megnyitó beszédében szintén köszönetét fejezte ki a kormánynak a reformáció emlékéve programjainak támogatásáért.

A püspök szólt a református egyháznak a Református Egyházak Világközösségén (REV) belüli helyzetéről és az egyház ökumenikus kapcsolatairól is. Ezek szerinte „összességében műkődnek”, egy-két esetben azonban „egysíkúak” és „hiányzik belőlük a partnerség”, mintha a magyar egyháznak a világszervezeten belül csak annyi volna a dolga, hogy elfogadja és aláírja azt, amit elé raknak. 

Példaként említette, hogy 2017 nyarán a REV csatlakozott ahhoz a közös nyilatkozathoz, amelyet a Lutheránus Világszövetség és a római katolikus egyház írt alá még 1999-ben, eredetileg a megigazulástanról. Felidézte: az MRE zsinatának elnöksége már 2016 nyarán jelezte a REV-nek, hogy fenntartásaik vannak a nyilatkozattal kapcsolatban, és nem áll szándékukban azt aláírni. A világközösség szabályzata szerint azonban a magyarországi egyháznak nincs vétójoga.

Megjegyezte: amennyiben ez a megállapodás és az ahhoz való csatlakozás kiújítja és elősegíti a teológiai párbeszédet a megigazulásról, akkor nem volt hiába.

Bogárdi Szabó István püspök, a zsinat lelkészi elnöke a Magyarországi Református Egyház zsinatának november 22-i ülésén
MTI Fotó: Máthé Zoltán

Bogárdi Szabó István javasolta továbbá a lelkipásztorok kötelező mentálhigiénés szűrését. Elmondta: a lelkipásztorok és családjuk „kiemelten veszélyeztetett közösség”, és noha az egyház sok mindent tesz a lelkipásztorok lelki és mentális egészségének megőrzéséért, mégis előfordul közöttük is az önpusztítás, az öngyilkosság.

Hozzátette: az egyház hosszú ideje számos programmal, szűrővizsgálattal, lelkigondozással segíti a lelkipásztorok egészségének megőrzését. Ugyanakkor a református püspök szerint vissza kellene tenni a lelkészekről szóló törvénybe azt a tíz éve kivett passzust, amely szerint „a lelkészi életpályamodellhez hozzá kell tartoznia egy mentális alkalmassági vizsgálatnak is”.

„Amíg az önkéntesség elve alapján működik a szűrés, csak az önpusztítás végeredményeivel tudunk szembesülni” – fogalmazott a zsinat lelkészi elnöke.

Bogárdi Szabó István arra kérte a zsinatot, hatalmazza fel az elnökségi tanácsot arra, hogy vizsgálja meg a különböző szintű egyházkormányzati intézkedéseket a lelkipásztorok gondozása területén, és tegyen javaslatot a további szükséges lépések kidolgozására a zsinat következő ülésén.

Borítóképünkön a Magyarországi Református Egyház zsinatának budapesti ülésterme a zsinati képviselőkkel 2017. november 22-én. MTI Fotó: Máthé Zoltán

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában