Ország-világ

2021.05.10. 17:38

Ismét katonák figyelmeztették Macront: a haza túlélése a tét!

„Saját szemünkkel láttuk a magukra hagyott külvárosokat, a kiegyezést a bűnözéssel” – írták az Emmanuel Macronnak címzett nyílt levelükben névtelenségben maradó, de aktív katonák egy héttel azután, hogy nyugalmazott tábornokok figyelmeztették a köztársasági elnököt az országban a társadalmi feszültségek és a vallási szélsőségesség miatti polgárháborús hangulatra. A mostani levélírók újfent figyelmeztettek: Afganisztánban, Maliban, a Közép-afrikai Köztársaságban (...) vannak, akik a bőrüket adták az iszlamizmus elpusztításáért, amellyel közben odahaza kompromisszumokat kötnek.

A nyugalmazott francia tábornok múlt heti írása után a Valeurs Actuelles című francia konzervatív hetilap újabb felhívást tett közzé, amelyben ezúttal aktív katonák emelnek szót a haza „túléléséért” – írja a Magyar Nemzet.

A bárki számára nyílt, vasárnap este közzétett petíciót hétfő délutánig csaknem 150 ezren írták alá.

A felhívás ismételten Emmanuel Macron köztársasági elnökhöz, a miniszterekhez, a képviselőkhöz és a főtisztekhez intézett nyílt levél formájában jelent meg.

A levelet névtelenül megfogalmazó katonák szerint a következő választásokon nem „a mandátumok meghosszabbításáról vagy mások mandátumszerzéséről lesz szó, hanem „a haza túlélése a tét”.

A szerzők jelezték, hogy „nemrégiben léptek a pályára”, ezért a szabályzatnak megfelelően nyilvánosan nem nyilváníthatnak véleményt. Gérald Darmanin belügyminiszter hétfőn egy televíziós interjúban „durva manipulációnak” és „névtelen emberek gyávaságának” nevezte az újabb írást.

– Névtelen emberekről van szó. Ez a bátorság? Névtelennek lenni?

– fogalmazott a tárcavezető. – Milyen fura bátor társadalomban élünk, amely névteleneknek ad szót. Mintha a közösségi oldalakon lennénk! – tette hozzá. Bírálta a nyílt levelet Bruno Le Maire gazdasági miniszter és Francois Hollande, volt szocialista államfő is.

A szerzők magukat „olyan aktív katonának” nevezik, akik „szeretik a hazájukat”. „Ez az egyetlen dicsőségünk. És ha a szabályzatnak megfelelően nem is fejezhetjük ki a véleményünket nyilvánosan, ugyanannyira lehetetlen számunkra hallgatni” – hangsúlyozták.

„Afganisztánban, Maliban, a Közép-afrikai Köztársaságban vagy máshol többen közülünk szembenéztek az ellenséges tűzzel. Vannak, akik ott is hagyták a bajtársaikat. A bőrüket adták az iszlamizmus elpusztításáért, amellyel közben kompromisszumokat kötnek a hazánkban”

– fogalmaztak az aláírók.

„Szinte mindannyian részt vettünk az Őrszem (Sentinelle) terrorellenes járőrözésben, amely a 2015. januári párizsi merényleteket követően kezdődött a belföldi terrorfenyegetettség miatt.

Saját szemünkkel láttuk a magukra hagyott külvárosokat, a kiegyezést a bűnözéssel. Több vallási közösség is kísérlet tett arra, hogy politikailag felhasználjon minket. Olyanok, akik számára Franciaország semmit nem jelent, semmi többet, mint a szarkazmus, a megvetés, sőt a gyűlölet tárgyát”

– olvasható a levélben.

A Valeurs Actuelles először április 21-én közölt mintegy húsz nyugalmazott tábornok, valamint száz, szintén többségében nyugalmazott magas rangú tiszt és több mint ezer katona által aláírt felhívást, amelyben Emmanuel Macron államfőt a patriotizmus képviseletére kérték. A szöveg először egy blogban, majd április 21-én, a Charles de Gaulle néhai köztársasági elnök elleni puccskísérlet 60. évfordulóján a hetilapban is megjelent.

Az aláírók elítélték „a szétesést, amely a hazát sújtja”, „a közösségek közötti gyűlölködést, amelyet egyfajta antirasszizmus táplál”, „az iszlamizmust és a külvárosi hordákat”, amelyek szerintük „az alkotmányunkkal ellentétes dogmák alá” kényszerítették az ország egy részét.

A nyugalmazott tisztek az írásukban jelezték, hogy „készen állnak olyan politikusokat támogatni, akik a nemzet megóvására tekintettel vannak”.

Arra is felhívták a figyelmet, hogy amennyiben a jelenlegi politika folytatódik, „az aktív bajtársak beavatkozására lesz szükség”.

Franciaországban a hadsereg hagyományosan távol tartja magát a politikai vitáktól. A köztisztviselőkre vonatkozik a „visszafogottság kötelezettsége”, amely a nyilvános állásfoglalásokban politikai semlegességet jelent. Az aláírók jelentős része viszont már nyugalmazott, és többen megmérették már magukat helyhatósági választásokon a Marine Le Pen vezette Nemzeti Tömörülés színeiben. A szöveg heves közéleti vitát váltott ki, egyes politikusok elsősorban azt vélelmezték, hogy a katonák lázadásra szólítanak fel, míg a Marine Le Pen vezette Nemzeti Tömörülés üdvözölte a tábornokok helyzetértékelését.

Jean Castex kormányfő akkor azt hangoztatta, hogy a kezdeményezés „ellentétes minden köztársasági elvünkkel”.

Egy pénteken megjelent felmérés szerint a franciák többsége egyetért a tábornokok véleményével, és 49 százalékuk támogatná a hadsereg beavatkozását a „rend helyreállítása érdekében” egy polgárháborús helyzet esetén.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában