rejtély

2019.11.09. 11:47

Irán elismerte, hogy vizsgálják a 2007-ben eltűnt volt FBI-ügynök ügyét

A magánnyomozóként tevékenykedő Robert Levinson a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) titkos küldetésén vett részt Iránban.

Irán először ismerte el, hogy a Forradalmi Bíróság vizsgálja az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) egy nyugalmazott munkatársának 2007-es rejtélyes eltűnését.

Az iszlám köztársaság tájékoztatta az ENSZ-t, hogy Levinson ügye folyamatban van.

Részleteket nem mondott az esetről.

Az iráni Forradalmi Bíróság általában a kémkedési ügyekkel, csempészettel, istenkáromlással és a teheráni kormány megdöntésével kapcsolatos eseteket vizsgálja.

Az iszlám köztársaságban gyakran vetik börtönbe a kettős állampolgárokat és a nyugatiakat zárt ajtók mögött zajló tárgyalásokon, hogy később alkueszközként használják őket.

Donald Trump amerikai elnök kormánya 20 millió dollárt (hatmilliárd forintot) ajánlott Levinson nyomravezetőjének, míg az FBI korábban ötmilliót (1,5 milliárd forintot).

A férfi 2007. március 9-én tűnt el az iráni Kis szigetéről. Rejtélyes ügye évek óta foglalkoztatja Amerikát.

A hatóságok nem tudják, ki és miért rabolhatta el a férfit, aki több kétes ügyben dolgozott a CIA elemző részlegének.

Volt ugyan megbízása, de az elemzések írására, és nem kémkedésre szólt, Levinson pedig egyértelműen ez utóbbival is foglalkozott. 2010-ben egy 54 másodperces videó, 2011 elején néhány fotó érkezett róla, azóta semmi. Egyes vádak szerint az iráni hatóságok állnak eltűnése mögött. Teherán ezt következetesen tagadja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában