fogság

2018.08.16. 13:17

Húsz év börtönre ítéltek egy vietnami aktivistát államellenes tevékenység vádjával

Az állami média rendőrségre hivatkozó híradásaiban az Egyesült Államokban székelő, Hanoi által terrorszervezetnek tartott Viet Tan nevű emberi jogi csoport „veszélyes tagjának” nevezte az elítéltet.

Az államhatalom megdöntésére irányuló kísérlet vádjával húsz év börtönbüntetésre ítéltek hazájában egy vietnami aktivistát csütörtökön, néhány óra alatt lebonyolított bírósági eljárás után – közölte az elítélt ügyvédje.

Ha Huy Son elmondta, hogy a Nghe An tartománybeli bíróság ítélete szerint az 53 éves Le Dinh Luongnak szabadulása után öt évet kell házi őrizetben töltenie.

A bíróság „a népi kormányzat megdöntésére irányuló tevékenysége” miatt ítélte el, de nem szolgáltatott ehhez meggyőző bizonyítékokat – mondta az ügyvéd, aki szerint védence nem ismerte el bűnösségét, és fellebbezni fog.

A kommunista párt lapja, a Nghe An ismertetése szerint a férfi arra biztatta az embereket, hogy bojkottálják a tavalyelőtti választásokat, továbbá a súlyos környezetvédelmi károkat okozó tajvani acélmű, a Formosa elleni tüntetésre buzdította őket, illetve azt is terhére rótta az újság, hogy a Facebookon a párt és az állam elleni véleményt fejtett ki.

A Human Rights Watch New York-i székhelyű emberi jogi szervezet a vádak ejtését követelte, mert politikai indíttatásúaknak tartja azokat.

Az átfogó gazdasági reformok és a szociális változások iránti egyre nagyobb nyitottsága ellenére az egyeduralkodó kommunista párt szigorú sajtócenzúrát tart fenn Vietnamban, és nem tűri a bírálatokat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában