°
°
°
Fotó: DESIREE MARTIN / AFP

Hazatérhettek az erdőtűz miatt kitelepített lakók Gran Canarián

A sziget középső, helyvidéki részén szombaton keletkezett erdőtűz miatt Tejeda, Artenara, Gáldar településekről kellett lakókat evakuálni, akik átmeneti szállásokon, sportközpontban, vendégházban, vagy hozzátartozóknál, illetve barátoknál töltötték az elmúlt napokat.

Hazatérhetett az erdőtűz miatt kitelepített több mint ezer ember a Kanári-szigetekhez tartozó Gran Canarián – közölték a hatóságok kedden.

A spanyol közszolgálati televízió helyszíni beszámolója szerint többen azzal a félelemmel indultak útnak hazafelé, hogy vajon épségben találják-e otthonukat.

Azt már tudni lehet, hogy nem minden épület menekült meg a lángoktól, de a károk pontos felmérése csak a következő napokban kezdődik meg.

Ángel Víctor Torres, a szigetek elnöke keddi sajtótájékoztatóján elmondta: a tűz ugyan nem terjedt tovább az elmúlt 24 órában, de még nem sikerült stabilizálniuk az oltásban közreműködőknek.

Hangsúlyozta, hogy az üdülőtelepek, ahol ilyenkor rengeteg a turista, nincsenek veszélyben.

A lángok 1500 hektárnyi területet pusztítottak el, amelynek kiterjedése meghaladja a 23 kilométert.

A tűzért felelősnek tartott 55 éves férfit előzetes letartóztatásáról döntött a bíróság keden, és szabadlábra helyezéséhez 25 ezer eurós (8 millió forint) óvadékot állapított meg, amit a gyanúsított kifizetett.

A sziget más részén Cazadores település közelében egy újabb erdőtüzet észleltek keddre virradóra, emiatt 25 embernek kellett elhagynia otthonát, de már ők is hazatérhettek. Ez a tűz 160 hektárnyi erdős területet pusztított el eddig.

A spanyol agrártárca adatai szerint a dél-európai oroszágban idén augusztus 4-ig összesen több mint 56 ezer hektárnyi zöldterület égett ki összesen mintegy nyolcezer különböző tűzesetben, ami négyszer nagyobb területet jelent mint tavaly ugyanebben az időszakban. A szakemberek szerint ennek magyarázata, hogy az idei esztendő jóval szárazabb a tavalyinál.

Borítókép: Tűzoltók dolgoznak a Gran Canarián pusztító tűzvésznél 2019. augusztus 13-án

Hozzászólások

szívszorító
Mindenhová magával viszi vak kutyáját
mls / 8 perce
Nikolics duplájával nyert a Chicago
Nikolics Nemanja két góljával a Chicago Fire 2-0-ra legyőzte a Philadelphia Union együttesét az észak-amerikai profi labdarúgó-bajnokságban (MLS).
a nyugisabb percekért / 1 órája
Így várjuk felkészülten a kisbabát
Jegyzet / 1 órája
Baljós fellegek
Veres Edina
hagyomány / 1 órája
Salgótarjáni csoport is részt vett az óradnai magyar napokon
Csongrády Béla
nem vonzó / 1 órája
Kevés diák vállalta a nyári munkát Rétságon
Hegedűs Henrik
rendezvények / 2 órája
Javában zajlik a hasznosi művelődési ház korszerűsítése
T.-N. O.
a megye 7 csodája / 2 órája
Egy nógrádi csoda: kivételes a Kazáron található riolittufa
T.-N. O.