Szent Gyermekség Műve

2019.09.22. 16:37

Hatszáz gyermek együtt imádkozott a nemzetért

A gyerekek a Szent István-bazilikában vettek részt a misén, majd meglátogatták az Országházat, ahol közösen imádkoztak.

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Attila

Magyarországi újraindulásának tizedik évfordulóját ünnepelte a Pápai Missziós Művek Szent Gyermekség Műve szombaton Budapesten. A Szent István-bazilikában mintegy hatszáz gyerek vett részt a misén, majd látogatta meg az Országházat, ahol közösen imádkoztak a nemzetért, vezetőiért, a kereszténységért.

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a felelősség fontosságát hangsúlyozta a Parlamentben. Azt mondta, hogy az iskolában és a templomban sok mindent megtanítanak, de a felelősség gyakran kimarad a nevelésből.

Az államtitkár arra biztatta a fiatalokat, hogy a felnőtt korra felelősségtudattal készüljenek, először is saját magukért.

„Ha ezt meg tudják tanulni, magukévá tudják tenni, akkor nagyszerű tagjai lehetnek mind a magyar nemzetnek, mind a kereszténységnek, mind pedig a saját családjuknak: édesapák, édesanyák, vezetők, tanítók, sőt remélhetőleg minél többen papok, szerzetesek” – fogalmazott Soltész Miklós.

Az államtitkár arra buzdította a jelenlévőket, hogy legyenek büszkék a Szent Koronára, a Parlamentre, valamint vállalják fel a keresztény életmódot, ezzel ugyanis nem veszítenek semmit, sőt, rengeteget nyernek.

Soltész Miklós az Országház tervezőjét méltatva nagyszerű építésznek nevezte Steindl Imrét.

A parlamenti ünnepségen több üzenetet is felolvastak: Áder János köztársasági elnök és Kövér László házelnök egyaránt köszöntötte a gyermekeket.

A Pápai Missziós Művek honlapja szerint a Szent Gyermekség Műve – másképpen a Missziós Gyermekek Társasága – annak a vágynak köszönheti nevét, hogy a Gyermek Jézus az oltalma alá helyezi őket. Meg van győződve arról, hogy a gyermekek szellemi és társadalmi erőt jelenthetnek a világ igazi átformálásában.

A Szent Gyermekség Műve 1843-ban alakult meg, gyorsan meggyökerezett a magyar társadalomban is. A lendületes missziós nevelési munka 1948-ban, az egyházi szervezetek betiltásával teljesen megszűnt, csupán 2009-ben született újra – olvasható a honlapon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában