Ország-világ

2020.11.21. 11:20

Gyurcsány elkezdte bekebelezni az önfeladó baloldalt

Noha a baloldalon csak jövő októberre bonyolítanák le az előválasztást, Gyurcsány Ferencék célzottan 38 választókerületben már most elkezdték saját politikusaikat népszerűsíteni. A DK ráadásul számos olyan választókerületben kezdett kampányolni, ahol 2018-ban MSZP-s politikus nyert. Közben a baloldali összefogást egyre komolyabb belső konfliktusok feszítik.

Budapest, 2020. szeptember 21. Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, frakcióvezetõje felszólal Orbán Viktor miniszterelnök napirend elõtti felszólalásával kapcsolatban az Országgyûlés plenáris ülésén 2020. szeptember 21-én. MTI/Koszticsák Szilárd

Forrás: MTI

Fotó: Koszticsák Szilárd

Szokás szerint Gyurcsány Ferenc egy lépéssel baloldali riválisai előtt jár, és szokás szerint ezt nem túl elegánsan teszi – írja a Magyar Nemzet, amelynek cikke szerint bár a baloldali pártok vezetői még egy hete sem jelentették be, hogy előválasztás útján közös képviselőjelölteket, illetve miniszterelnök-jelöltet állítanak, a DK a napokban már megkezdte saját jelöltjeinek a kampányát.

Noha ez elsőre akár az előválasztás részének is tűnhet, erről szó sincs: Gyurcsányék ugyanis célzottan 38 választókerületben kezdték el terjeszteni Európai magyarok című kiadványukat, amelyben saját helyi jelöltjüket népszerűsítik, ezzel egyértelművé tették, hogy a DK a választókerületek több mint egyharmadára tart igényt. Így a többieknek, azaz az MSZP-nek, a Párbeszédnek, a Jobbiknak, az LMP-nek és a Momentumnak csak a maradék jut a baloldali összefogásban. Az pedig már csak hab a tortán, hogy az Index kiszúrta:

a DK számos olyan választókerületben népszerűsíti saját emberét, ahol 2018-ban MSZP-s politikus nyert.

Így Budapest 9-es számú választókörzetében a DK-s Arató Gergely látható a párt kiadványán, ahol legutóbb az MSZP–Párbeszéd színeiben Burány Sándor győzött. Budapest 15. számú választókörzetében (XVIII. kerület) a szocialisták jelenlegi társelnöke, Kunhalmi Ágnes nyert, a DK itt is saját politikusát, Ferencz Istvánt népszerűsíti. 2018-ban az MSZP-s Hiller István szerzett mandátumot Budapest 16. számú választókörzetében (XX. kerület), Gyurcsányék itt most Nemes Lászlót tették kiadványuk címlapjára. Molnár Gyula is egyénit nyert két éve az MSZP–Párbeszéd támogatásával, Budapest 18-as választókörzetében (XXII. kerület), ahol a DK most Bollók Istvánnét ajánlja a dél-budai lakosok figyelmébe. A kampányanyagok tanúsága szerint a DK az újbudai körzetben Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettest, a II. kerületi körzetben pedig Kálmán Olgát állítaná rajtvonalhoz.

Feltűnő ugyanakkor, hogy az MSZP részéről mindeddig senki sem tiltakozott a történtek miatt.

Ezt magyarázhatja a Magyar Nemzet korábbi információja, miszerint a totális önfeladásba zuhanó szocialisták csak Tóth Bertalannak, Kunhalmi Ágnesnek, Molnár Zsoltnak, Hiller Istvánnak és Harangozó Tamásnak kértek befutó helyet egy lehetséges közös listán Gyurcsány Ferencéktől. Végül pedig az sem kizárt, hogy a baloldali pártok titokban már leosztották egymás között a körzeteket, így a két legerősebb szereplő, a DK és a Momentum kezdi érvényesíteni az egyezséget. Tény, hogy utóbbi elnöke,

Fekete-Győr András nemrég az Indexnek kijelentette: nem evidencia, hogy 2022-ben is az lesz az ellenzék közös jelöltje, aki korábban megnyerte a körzetet.

A szivárványkoalíciót belülről feszítő konfliktusokat érzékletesen szemlélteti Herczeg Zoltán tegnapi Facebook-bejegyzése. A baloldali kötődésű celebritás arról számolt be, hogy a momentumos Déri Tibor által vezetett újpesti önkormányzatban egy egyszerű jogász állományba vétele felett is komolyan egymásnak feszültek a baloldal szereplői, még akár párton belül is. Herczeg szerint míg Fekete-Győr András, a Momentum elnöke arról biztosította az előző helyén felmondott jogásznőt, hogy biztos helye lesz a IV. kerületi városházán, addig Déri biztonsági őrökkel gyakorlatilag kidobatta a munkavállalót. A nő körüli konfliktusokban állítólag a DK-nak és a Jobbiknak is szerepe lehetett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában