Választás 2018

2018.04.07. 18:51

Gyurcsány: a lefújásig küzdeni kell!

A Demokratikus Koalíció vasárnap este hét óráig kampányol, addig egy pillanatra sem áll le - jelentette ki a párt elnöke egy szombati budapesti sajtótájékoztatón. Gyurcsány Ferenc sporthasonlatot használva úgy fogalmazott: a lefújásig küzdeni kell, és ők küzdeni is fognak.

Az újpesti piacon kampányoló pártelnök azt mondta, érezni a változás szelét. Budapest a magyar történelemben sokszor, például 1848-ban vagy 1956-ban is utat mutatott az országnak – tette hozzá.

Az, hogy a főváros ennyire a változás mellett áll, reményei szerint nem csak irányadó az országnak, de bátorítja is azokat, „akik még nem döntötték el, hogy milyen holnaputánt akarnak” – fogalmazott.

Ismertette, hogy péntek késő estig eredménytelenül tárgyaltak az LMP-vel. A DK korábban két helyen lépett vissza az LMP javára, az LMP csak egy helyen a DK javára, ezért azt kérték, hogy most a másik párt léptesse vissza két jelöltjét, cserébe azért, hogy a Demokratikus Koalíció visszalépteti egyik politikusát – közölte.

Az LMP nem fogadta el az ajánlatot, pedig még ez is rendkívül szűk körű megállapodás lett volna, mert az lett volna a helyes, ha legalább 15-25 körzetet érintő megállapodást tudtak volna kötni – értékelte a helyzetet a politikus. Hozzátette, hogy tudomása szerint az MSZP is tárgyalt az LMP-vel, de azok a megbeszélések sem vezettek eredményre, az LMP „hajthatatlansága és rugalmatlansága miatt”.

Gyurcsány Ferenc azt mondta, hogy az LMP-nek szombat délelőtt 11-ig volt ideje arra, hogy „ne akadálya, hanem előmozdítója legyen” a kormányváltásnak. Ha csak egyetlen választókerület „fog elmenni” az LMP miatt, akkor nem fogják tudni megmagyarázni a szavazóknak, hogy fontosabb volt számukra saját pártjuk ügye, mint a kormányváltás – jelentette ki.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában