Borzalom

2018.09.24. 06:11

Gyermekek holttesteit is felfedezték a nemrég talált mexikói tömegsírban

A Veracruz tagállamban talált sír 174 ember földi maradványait rejti – közölte vasárnap a feltárást és a vonatkozó nyomozást ismerő tisztviselő.

A mexikói eltűnt emberek után kutató nemzeti bizottság több száz fényképet tett közzé az interneten a holttesteken vagy azok mellett talált ruhadarabokról és személyes holmikról, hogy az eltűnt szeretteiket keresők esetleg azonosítani tudják hozzátartozóikat.

A fotók között több is gyerekruhákról készült, rajzfilmfigurákat ábrázoló pólók és melegítők, valamint csecsemőruhák kerültek elő a szeptember elején felfedezett tömegsírból.

Az úgynevezett fényképkatalógust a sírban talált személyes tárgyakról folyamatosan frissítik, ahogy újabbakat találnak.

A hírt közlő AP amerikai hírügynökség megjegyezte: ritkaság számba megy az észak-amerikai országban, hogy még folyamatban lévő nyomozás során igazságügyi bizonyítékokat hozzanak nyilvánosságra, viszont mexikóiak ezrei keresik eltűnt szeretteiket, mióta a kormány háborút hirdetett a drogkartellek ellen több mint tíz éve. A hatóságok gyanúja szerint kábítószerkartellek áldozatainak maradványai kerültek elő.

Beszámolók szerint az utóbbi években Veracruzban gyakran előfordult, hogy buszokat tartóztattak fel helyi bűnszervezetek, olykor kirabolták az utasokat, máskor pedig elrabolták őket.

A veracruzi főügyész szerint a tömegsírba legalább két éve temették el a halottakat.

Carlos Vilalta kriminológus szerint ideje lenne egy országos DNS-adatbázist létrehozni, hogy az eltűntek azonosítását megkönnyítsék az erőszak spiráljában fuldokló országban.

„Eljutottunk arra a pontra, hogy az erőszak mindenkit érint, aki útba kerül”

- mondta Luis Leal biztonsági elemző.

Az elmúlt 12 évben Mexikóban 200 ezer gyilkosság történt, és hivatalos statisztikák szerint 35 ezer ember eltűnt. Csak tavaly több mint 29 ezer embert gyilkoltak meg az országban. A halottasházak megteltek, nem tudnak befogadni ilyen sok halottat, ráadásul az orvosszakértők sem tudnak megbirkózni ennyi holttesttel. A múlt héten robbant a hír, hogy Jalisco szövetségi tagállam Tlajomulco településen több mint 270 holttestet tárolnak egy hűtőkocsiban, mert nem tudják elhelyezni a halottakat. Néhány nappal korábban pedig lakodalmi zenészeknek, hagyományos mexikói mariachi muzsikusoknak öltözött támadók nyitottak tüzet Mexikóváros központi terén a függetlenség napi ünnepen, öt embert öltek meg.

„Zuhanunk a szürrealizmusba, az erőszak már meg sem lep minket. Ez pedig egyszerre aggasztó és vérlázító”

- hangsúlyozta Luis Leal.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában