Terrorizmus

2021.03.16. 13:24

Gyerekeket is lefejeztek Mozambikban az iszlamisták

Gyermekeket is lefejeztek az iszlamista lázadók az észak-mozambiki Cabo Delgado tartományban, ahol rohamléptékben súlyosbodik a humanitárius válság, és csaknem 670 ezer embert üldöztek el otthonukból – közölték nemzetközi segélyszervezetek kedden.

A Save the Children londoni székhelyű szervezet munkatársai az áldozatok hozzátartozóival készített interjúk alapján mondták azt, hogy a térségben tevékenykedő dzsihadisták gyerekeket fejeztek le, és volt köztük 11 éves is.

Chance Briggs, a szervezet mozambiki irodájának igazgatója szerint a gyermekek elleni támadások mély undort váltottak ki az alkalmazottakban, akik könnyeikkel küszködve hallgattak végig az anyák által leírt szenvedéseket a menekülttáborokban. „Az erőszaknak véget kell vetni, a menekültcsaládokat támogatni kell, hogy támaszt találjanak, és felülkerekedjenek a traumán” – mondta Briggs.

Az ENSZ adatai szerint a térségben drámai mértékben, egy év alatt ötszázezerre nőtt az otthonukból elűzöttek száma, és mintegy egymillió ember szorul élelmiszersegélyre. Sok menekült sorsa az amúgy is szegény családok nagylelkűségén múlik, kiterjedt a víz- és élelmiszerhiány, illetve a közegészségügyi ellátás hiánya a térségben.

A 2017-ben kezdődött észak-mozambiki konfliktusban több mint 2600-an haltak meg. A konfliktus súlyosbodása miatt az Egyesült Államok a minap katonai szakértőket küldött a mozambiki hadseregnek, hogy kiképezzék a katonákat a szélsőségesek elleni harcra.

A szélsőségesek tavaly augusztus óta tartják megszállás alatt Mocimboa de Praiai kikötővárost, és az elmúlt hónapokban több falut megtámadtak, ami miatt nem biztonságos az utazás közúton más településekre a válság sújtotta térségből, ahol még nem számolták fel teljesen a két évvel ezelőtti ciklon következményeit sem.

Az Iszlám Állam nevű terrorszervezethez köthető iszlamisták szervezetét Mozambikban al-Shababnak hívják, de nem tudni arról, hogy lenne kapcsolata a Szomáliában tevékenykedő al-Shabaab terrorszervezettel, amely viszont az al-Kaidával működik együtt. A washingtoni kormány a múlt héten terrorszervezetnek minősítette, és szankciók széles körét vezette be ellene.

A konfliktus a természeti kincsekben gazdag területen robbant ki, ahol nagy földgázmezőket fedeztek fel, a Total francia energiavállalat pedig több millió dolláros befektetést akar eszközölni. Jogvédő szervezetek szerint a fegyveres konfliktusban érintett minden fél – a dzsihadista lázadók, a kormányerők és az őket helikopterrel ellátó dél-afrikai zsoldoscsoport – követett el háborús bűncselekményeket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában