Lélekvesztő

2018.03.22. 07:28

Megszületett a Jobbik őszödi beszéde

Megtagadta a Jobbik szóvivője a párt korábbi radikális retorikáját.

Forrás: ECHO TV

Gaudi-Nagy Tamás szerint Mirkóczki Ádám Jobbik-szóvivő azon mondata, mely szerint „az a retorika, ami 2010 előtt ment, az volt a nem igaz”, azt is jelentheti, hogy

Mirkóczki és néhány társa korábban hazudott, vagyis ezt akár a Jobbik őszödi beszédének is tekinthetjük.

A párt volt országgyűlési képviselője a Magyar Idők csütörtöki számában hozzátette: azzal pedig, hogy a Jobbik akkori híveit nácinak nevezte,

Mirkóczki „szembeköpte mindazokat a derék hazafiakat”, akik a 2006-os rendőrterror utáni nemzeti ellenállás tagjaként előremozdították a Jobbikot és kiemelték a törpepárt-létből.

Ezek szerint az új Jobbik irányvonala már a 2009-es EP-választás fő jelszavát – Magyarország a magyaroké – is hazugságnak tekinti? – tette fel a kérdést Gaudi-Nagy Tamás.

Mirkóczki azon kijelentésére pedig, mely szerint „Alföldi Róbert nemhogy belefér, hanem egyenesen feltétele egy normális országnak”, Gaudi-Nagy Tamás úgy reagált,

ez egy balliberális irányba történő radikális változás, aminek már semmi köze ahhoz a gondolkodáshoz, amelyet azok vallottak, akiket most a Jobbik szóvivője az új potenciális szövetségesek felé való behódolás érdekében lenáciz és megtagad.

A lap mindezek után felidézi, hogy Vona Gábor pártelnök 2009-ben, egy lakossági fórumon azt mondta, „ha mi bejutunk a parlamentbe, mert sok ember ránk adja a szavazatát, az egy bizalom. És ha ezzel a bizalommal mi visszaélünk [.] akkor jöjjenek oda a Jobbik székházához, és tüntessenek, és égessék el a tagkönyveiket a jobbikosok.”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában