Röszkei tömegzavargás

2019.01.28. 14:24

Fidesz: most a brüsszeli Ahmed-rajongókon van a sor

Ezek a képviselők nyíltan kiálltak Ahmed H. mellett, és még közös kampányfotón is képesek voltak pózolni egy terrorista védelmében.

A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint a bevándorláspárti brüsszeli képviselőknek kellene befogadniuk a röszkei tömegzavargás résztvevőjeként terrorcselekmény miatt elítélt Ahmed H.-t, ha már kampányoltak érte.

Hidvéghi Balázs hétfői budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: hétfőn levélben fordul a több mint két tucat EP-képviselőhöz, akik pár hónapja Ahmed H. szabadon engedését követelték.

Ezek a képviselők nyíltan kiálltak Ahmed H. mellett, és még az egyik Soros-szervezet által készített közös kampányfotón is képesek voltak pózolni egy terrorista védelmében – hívta fel a figyelmet, kifejtve: a levélben arra kéri őket, hogy ha akkor olyan fontos volt Ahmed H. szabadsága, akkor most járjanak közben a kormányuknál, és fogadják be Ahmed H.-t az országukba.

Megjegyezte: most, hogy a férfi letöltötte a börtönbüntetését és idegenrendészetei őrizetben várja, hogy kiutasítása után „legyen végre egy ország, amely befogadja őt”, úgy tűnik, „mégsem kapkodnak utána a korábban oly hangos Ahmed-rajongók”.

Pedig igazán megkönnyebbülnénk, ha lenne érte jelentkező, és végre elhagyhatná Magyarországot; mert őszintén szólva,

mi nem kérünk egy olyan terroristából, aki erőszakos támadást vezényelt le a határt védő rendőrök ellen, kövekkel dobálta őket és hergelte az illegális migránsok tömegét – tette hozzá a politikus.

Mint mondta, közös az Ahmed H.-ért korábban kampányoló brüsszeli képviselőkben, hogy mind „masszívan bevándorláspártiak”, és „rajta vannak Soros megbízható szövetségeseinek a listáján”. Emellett többnyire az Európai Parlament liberális, szocialista, zöld, és kommunista frakcióiban ülnek.

A kommunikációs igazgató elmondta: levelének címzettjei között van többek között a holland zöldpárti Judith Sargentini, „a bevándorláspárti politika egyik fő szónoka, Soros egyik legfőbb szövetségese”, aki „folyamatosan támadja Magyarországot, mert nem akarunk bevándorlóországgá válni”.

Hidvéghi Balázs közölte: levelet küld Ska Keller képviselőasszonynak is, aki „azzal lett ismert, hogy migránsfalvakat akar létrehozni Kelet-Európában”, valamint Anna Gomes portugál képviselőnek is, aki Magyarországot hibáztatja a migránskvóta eddigi bukásáért.

Rajtuk kívül levelet kap még Malin Björk svéd képviselő is, aki az áttelepítési keret előadója.

Szerinte Magyarország számára, „nem csupán lehetséges, hanem kifejezetten üdvös is lenne” pár ezer migráns befogadása. Továbbá ő is azok között van, aki megvonná a forrásokat azon tagállamoktól, amelyek nem akarnak befogadni migránsokat

- emelte ki a kommunikációs igazgató.

A szír Ahmed H.-t a Szegedi Ítélőtábla tavaly szeptember 20-án jogerősen öt év börtönre ítélte azzal, hogy leghamarabb a büntetés kétharmadának letöltése után bocsátható feltételes szabadságra. Emellett tíz évre kiutasította Magyarországról. A bíróság határzár tiltott, tömegzavargás résztvevőjeként elkövetett átlépése és társtettesként elkövetett terrorcselekmény bűntettében mondta ki bűnösnek. A férfi a 2015. szeptember 19-ei elfogásától a szabadlábra helyezéséig a kiszabott öt év büntetés kétharmadát (40 hónap) töltötte le, ténylegesen azonban nem szabadult, mert a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal a kiutasítás végrehajtása miatt elrendelte az idegenrendészeti őrizetét, amelyet a bíróság a múlt héten további hatvan nappal meghosszabbított. A férfi jelenleg az okmányai elkészültét várja, ha ez megtörtént, repülővel hagyja el az országot, a Ciprusi Köztársaságba toloncolják ki.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában