Ország-világ

2021.06.29. 16:49

Fidesz: a szülő kizárólagos joga, hogy orientálja gyermekét a szexuális fejlődés kérdésében

A Fidesz szerint a szülő kizárólagos joga és felelőssége, hogy orientálja gyermekét a szexuális fejlődés kérdésében, és ebbe nem szólhat bele sem a holland miniszterelnök, sem Soros György – jelentette ki a Fidesz kommunikációs igazgatója az MTI-hez kedden eljuttattatott videóüzenetében.

A pedofilellenes, gyermekvédelmi törvény arról szól, hogy minden más befolyásolási kísérlettől a törvény erejével kell „megóvni a gyermekeinket” – közölte Hollik István.

Hozzátette:

a Fidesz hisz abban, hogy a gyermekek életében semmi keresnivalója az életkoruknak nem megfelelő tartalomnak, ezért ez a kérdés is része lesz a nemzeti konzultációnak.

Mint mondta, Magyarországot most támadják a törvény elfogadásáért, mert a liberálisok nem hajlandóak elfogadni a magyar álláspontot és „ránk akarják erőltetni” a saját gondolkodásukat és világnézetüket.

Ugyanakkor abba, hogy a magyar családok hogyan neveljék a gyermekeiket, és az állam milyen törvényekkel védje meg a gyermekeket, a magyarokon kívül senkinek nincs beleszólása. Sem a holland miniszterelnöknek, sem Soros Györgynek, sem az általa fizetett politikai aktivistáknak – fűzte hozzá.

„Bátorítunk mindenkit, hogy mondja el véleményét, teremtsünk nemzeti egységet a gyermekeink védelmének kérdésében. És ezzel együtt üzenjük meg a Magyarországot támadó liberális hálózatnak, hogy a saját ügyeinkbe senkinek nem engedünk beleszólást”

– fogalmazott a videóüzenetben Hollik István.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában