Járvány

2021.08.25. 18:33

Felmondhatnak a védettségi igazolással nem rendelkező tanároknak Szlovéniában

Felmondhatnak Szlovéniában azoknak a tanároknak, akik nem rendelkeznek védettségi igazolással – közölte szerdán a szlovén sajtó, arra körlevélre hivatkozva, amelyben az oktatási minisztérium tájékoztatta az iskolaigazgatókat.

Szlovéniában szeptember 1-jén kezdődik a tanév. Azok a tanárok, akiket nem oltottak be, vagy nem estek át a koronavírus-fertőzésen, hetente kell, hogy teszteltessék magukat, ez munkahelyi kötelezettség – írták.

Kiemelték: ha valaki alapos ok nélkül utasítja el a tesztelést, az foglalkoztatási kötelességszegésnek minősül. Ebben az esetben felmondás előtti írásbeli figyelmeztetésben kell részesíteni az alkalmazottat, vagy felmondási eljárást kell indítani ellene. Ugyanez vonatkozik azokra is, akik nem hajlandóak maszkot viselni – hangsúlyozták.

Amennyiben diák nem hajlandó hordani a maszkot ott, ahol kötelező, az iskolaigazgatóknak értesítenie kell a szülőket, majd az ügyet jelenteni kell az illetékes hatóságoknak – tették hozzá.

Szerdára 508 új koronavírus-fertőzöttet szűrtek ki az országban. A vírus okozta Covid-19 betegség szövődményeiben az elmúlt napon egy beteg halt meg. A koronavírusos betegek közül 89-en vannak kórházban, kétszer többen, mint a múlt héten, 19-en közülük intenzív osztályon.

A valamivel több mint kétmillió lakosú Szlovéniában eddig 974 648-an kaptak védőoltást, közülük 886 876-an már a második adagon is túl vannak. Ez az oltásra jogosult lakosság 46, illetve 42 százaléka.

A szomszédos Horvátországban az elmúlt 24 órában 677 új esetet azonosítottak, így a járvány kezdete óta a SARS-CoV-2 koronavírussal fertőzöttek száma meghaladta a 370 ezret. A vírus okozta Covid-19 szövődményeiben az elmúlt napon négy beteg halt meg, ezzel a járvány halálos áldozatainak száma 8310-re emelkedett. Kórházban 356 beteget ápolnak, 46-an vannak lélegeztetőgépen.

A valamivel több mint négymillió lelket számláló országban eddig 1 703 929-en kaptak védőoltást – a jogosultak 41,9, a felnőtt lakosság 50,4 százaléka -, közülük 1 589 077-en már a második adagot is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában