problémák

2019.04.17. 16:40

Felfüggesztették az indiai Jet Airways működését

A Jet Airways tavaly nyáron közölte, hogy súlyos veszteségei keletkeztek az alacsony jegyárak, illetve a magas kerozinárak miatt, és azonnali reorganizációt hirdettek meg.

Ideiglenesen felfüggesztette üzemelését India egykor második legnagyobb utasforgalmú légitársasága, a Jet Airways – közölte a légicég.

A társaság a szerdai menetrendben meghirdetett járatokat még teljesíti, majd határozatlan időre felfüggeszti az üzemelést.

A cég vezetése azután döntött a leállításról, hogy nem sikerült megállapodnia egy újabb, ezúttal 58 millió dollár nagyságú hitelről az Indiai Nemzeti Bankkal, illetve a hitelező pénzintézetek konzorciumával.

Ennek hiányában pedig a légitársaság nem tudja fizetni az üzemanyagot és azokat a szolgáltatásokat, amelyek a járatok teljesítéséhez szükségesek, ezért szerdán ideiglenesen beszüntetik a működést – olvasható a közleményben.

A Jet Airways tavaly nyáron közölte, hogy súlyos veszteségei keletkeztek az alacsony jegyárak, illetve a magas kerozinárak miatt, és azonnali reorganizációt hirdettek meg. Ennek része volt egy költségcsökkentési program, de ennek hatása a számokban nem mutatkozott meg, hiszen a társaság tavaly 4,6 milliárd dollár adózott veszteséget könyvelt el, míg egy évvel korábban még 370 millió dolláros nyereséget termelt.

Ebben a helyzetben a Jet Airways a gépek karbantartásáért sem tudott fizetni, később pedig a lízingcégek felé sem teljesítette fizetési kötelezettségeit, így a 120 gépes flottából a leállás napján alig 10 repülőgép üzemelt. Több példányt a lízingbe adók vettek el, és volt olyan gép is, amelyet a tartozásaik fejében tartottak vissza.

Az indiai légitársaság tavaly ősszel arról állapodott meg a bankokkal, hogy hiteleiket tőkévé és így részesedéssé alakítják.

A folyamat elindult, emiatt a légitársaságot 1995-ben megalapító Naresh Goyal elvesztette tulajdonrészét. A bankok a leállás ellenére tárgyalásokat folytatnak szakmai befektetőkkel a részesedések megvásárlásáról és az üzem újraindulásáról.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában