segítségnyújtás

2017.12.15. 20:50

Fáklyás megemlékezést tartott a Fidelitas

Fáklyás megemlékezést tartott a Fidelitas az üldözött keresztények melletti kiállás kifejezésére pénteken Budapesten.

Azbej Tristan, az üldözött keresztények megsegítéséért felelős helyettes államtitkár kiemelte, Magyarország volt az első állam, amely kormányzati szinten felvállalta az üldözött keresztények megsegítésének ügyét. A több mint egy évvel ezelőtt megalakult államtitkárság folyamatosan keresi, hogyan tudna a leghatékonyabban segíteni a rászorulókon. Nem leereszkedő módon akar támogatást nyújtani, hanem az erkölcsi és anyagi segítségnyújtás mellett ügyük képviseletét is célul tűzte ki – hangsúlyozta.

Hozzátette, az érintett térségben tett látogatásain megtapasztalta, hogy az ott szenvedő emberek Magyarországba helyezték bizalmukat. Az üldözött keresztények példája és tanúságtétele pedig erőt adhat a magyaroknak is – fogalmazott.

Böröcz László, a Fidelitas elnöke megdöbbentőnek nevezte, hogy 2017-ben, a civilizált világban még mindig keresztényüldözés folyik. 2000 óta mintegy egymillió keresztényt öltek meg, 70 országban pedig jelenleg is tilos misére járni – mondta. Úgy fogalmazott, a keresztények üldözésében Európa sem bűntelen, hiszen míg egy mecset megtámadásáról rögtön beszámolnak a médiumok, egy keresztény templom lerombolásáról alig hallani a hírekben.

Bagi Barna, a XV. kerületi Fidelitas elnöke azt mondta, a keresztények a legüldözöttebb vallási közösség a világon, öt hite miatt üldözött emberből négy keresztény, és világszerte 200 millió keresztény van kitéve közvetlen fenyegetésnek. „A politikai korrektség azonban szitokszónak titulálja a kereszténységet”, a társadalom pedig kínos csendben tűri el millió ember lemészárlását. Azért gyűltek össze, hogy felhívják a figyelmet erre a gyilkos közönyre – jelentette ki.

Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász arról beszélt, hogy a magyaroknak nem kell elmagyarázni, mi a keresztényüldözés, hiszen az idősebb korosztály 1945 után maga is megtapasztalta. Magyarország most a súlyának megfelelően kezeli a problémát és próbál segíteni az üldözötteken – jelentette ki.

A résztvevők az V. kerületi Egyetem tér körülbelül negyedét töltötték meg. A megemlékezésre többen eljöttek az üldözött keresztény közösségek egyetemistáinak indított ösztöndíjprogram résztvevői közül is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában