Vatikán

2017.11.01. 23:12

Fájdalmát fejezte ki a pápa az elmúlt napok terrorista merényletei miatt

A világ különböző részein – Afganisztánban, Szomáliában, New Yorkban – elkövetett terrortámadásokat Isten nevével visszaélő gyilkossági őrületnek nevezte a Mindenszentek ünnepén mondott beszéde után a Szent Péter téren.

„Azt kérjük az Úrtól, hogy térítse meg a terroristák szívét, és szabadítsa meg a világot a gyűlölettől és a gyilkossági őrülettől, amely Isten nevével visszaélve oszt halált” – mondta a katolikus egyházfő.

Közölte, hogy halottak napján a Rómától több mint hatvan kilométerre található Nettuno amerikai katonai temetőjébe látogat, utána pedig a Fosse Ardeatine egykori római kőbányába, ahol 1944 márciusában az olasz fővárost elfoglaló németek 335 foglyot végeztek ki.

Ferenc pápa kijelentette, a háború és az erőszak áldozatairól akar megemlékezni. „A háborúk nem termelnek mást, mint temetőket és halált: jelzést akarok küldeni emberiségünknek, amely úgy látszik, nem tanult semmit a leckéből, és nem is akar tanulni” – mondta.

Borítókép: Vincenzo Pinto / AFP

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában