Járvány

2021.05.15. 12:28

EMMI: a kormány jó döntést hozott a Sinopharm-vakcina alkalmazásával

Nemzetközi szinten is elismerik a kínai vakcinát, ez az oltóanyag is hatásos és biztonságos.

Orosháza, 2021. május 5. Kardosné Huszár Ildikó klinikai diabetológiai szakedukátor oltáshoz készíti elő a kínai Sinopharm koronavírus elleni vakcinát az orosházi Dr. László Elek Kórház és Rendelőintézetben kialakított oltóhelyen 2021. május 5-én. MTI/Rosta Tibor

Forrás: MTI

Fotó: Rosta Tibor

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerint a magyar kormány jól döntött, hogy elkezdte a Sinopharm-vakcina alkalmazását. A május 14-én délelőtt kiadott közlemény kiemelte, hogy

az összes forgalomban lévő vakcina esetén elindítottak egy klinikai vizsgálatot, amely a vakcinák utáni immunitást vizsgálja. Ez azt jelenti, hogy folyamatosan egyre többet és többet tudnak meg a szakértők a vizsgálatoknak köszönhetően.

Május végére várhatók a kezdeti eredmények, júniusban pedig még több adattal nyújthat tökéletesebb képet a kutatás. Mivel a vizsgálati idő egy év, így az első év végén lehet majd megmondani, hogy tart-e addig védettség.

Kásler Miklós miniszter kifejtette, hogy az összes vakcina esetében vizsgálták a fiatalok olthatóságát is.

Hozzátette, ha megvannak a megfelelő minőségi szakmai paraméterek, Magyarország is megkezdheti ezeknek a korosztályoknak az oltását.

Borítókép: Kardosné Huszár Ildikó klinikai diabetológiai szakedukátor oltáshoz készíti elő a kínai Sinopharm koronavírus elleni vakcinát az orosházi Dr. László Elek Kórház és Rendelőintézetben kialakított oltóhelyen 2021. május 5-én.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában