Járvány

2020.03.27. 18:11

Egyre többen adnak vért

A koronavírus miatt minden véradót szűrnek.

A múlt heti visszaesés után megint egyre többen adnak vért – mondta Nagy Sándor, az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) szakmai főigazgató-helyettese csütörtök este az M1 aktuális csatornán.

Az igazgató elmondta,

körülbelül 1500 egységnyi vért vesznek le naponta, de ez a szám a múlt héten ezerre esett vissza a koronavírus-járvány miatt.

A véradók száma azonban újra emelkedik, ezen a héten már naponta 1100-1200 egységnyit tudtak levenni – tette hozzá.

Ebben az is szerepet játszott, hogy a Nemzeti Népegészségügyi központ lehetőséget adott a vérellátónak, hogy azokban az intézményekben is szervezhetnek véradást, amelyek egyébként a járvány miatt zárva vannak. Ez például kisvárosokban vagy falvakban komoly segítségnek számít – mondta.

„Jelen pillanatban a készleteink egyensúlyban vannak a felhasználással. Nem tudhatjuk természetesen, hogy az elkövetkező napok-hetek mit hoznak, de rövid távon, középtávon – azt gondolom -, hogy semmi okunk az aggodalomra” – fogalmazott Nagy Sándor.

Kitért arra is, a koronavírus miatt szűrésen kell átesniük a véradóknak, hogy ne fertőzzék meg egymást vagy a személyzetet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában