erőszakos vágyak

2019.12.11. 15:27

Egyre több a késes támadás Németországban

Könnyű szerezni és használni más fegyverekhez képest.

Egyre több késes támadás történik Németországban, de a kormányzati ígéretek ellenére továbbra sincs önálló bűnüldözési statisztikai kategória az ilyen bűncselekmények nyilvántartására – írta szerdán a Bild című német lap.

A késelések megszaporodása miatt a tartományi belügyminiszterek és a szövetségi belügyminiszter egyeztető fóruma – az úgynevezett belügyminiszteri konferencia (IMK) – még tavaly novemberben eldöntötte, hogy a hivatalos bűnügyi és bűnüldözési statisztikában külön kategória lesz a kés mint elkövetési eszköz.

Azonban a határozat végrehajtása még évekig tarthat, mert egységesíteni kell a tartományonként különböző adatfelvételi eljárásokat, így egyelőre nincsen országos szintű kimutatás a késelések számának alakulásáról.

Az ilyen ügyeket már külön nyilvántartó tartományokból begyűjtött adatok meredeken emelkedő tendenciát jeleznek. Például Türingiában a 2013-ban regisztrált 703-mal szemben tavaly 986 késelés történt, és 16 közülük halállal végződött – írta a Bild.

Hessenben is jelentős növekedés ment végbe, a késelések száma 865-ről 1212-re emelkedett 2013 és 2018 között.

Baden-Württembergben 2014 óta gyűjtenek külön adatokat, akkor 5534 olyan bűncselekményt regisztráltak, amelynél kés volt az elkövetési eszköz. Az esetek száma 2018-ban már 6073 volt – közölte a tartományi belügyminisztérium szóvivője, hozzátéve, hogy a késelések különösen a 2014-2016-os időszakban szaporodtak meg.

A Bildnek nyilatkozó szakértő, Bernd Roggenwallner neurológus és pszichiáter szerint két fő okra vezethető vissza a késelések számának növekedése. Az egyik az, hogy kést szerezni és használni más fegyverekhez képest könnyű, és az eszköz birtoklása nem feltétlenül illegális.

A másik ok lelki természetű, a szakértő szerint azért is fordul elő egyre gyakrabban késelés, mert süllyed az erőszakos vágyak kiélésétől visszatartó „gátlásküszöb”.

A késes támadások ügye legutóbb hétfőn került a német nyilvánosság kiemelt témái közé, miután egy 23 éves német állampolgárságú helyi fiatalember minden ok és előzmény nélkül hátulról leszúrt egy rendőrt a müncheni főpályaudvaron.

Az országos megütközést kiváltó eset áldozatát megoperálták, súlyos, de nem életveszélyes állapotban van.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában