javaslatok

2020.09.17. 11:51

Deutsch: az EB-elnök beszéde a mainstream mantra helyett kiegyensúlyozottabb volt

Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti (EP-) képviselő úgy látja, hogy Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság (EB) elnöke sok kérdésben szakít azzal a gyakorlattal, amelyet Jean-Claude Juncker volt bizottsági elnök képviselt.

A képviselő csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában azt mondta, hogy Ursula von der Leyen szerdai, az unió helyzetét értékelő beszéde a „harcos, brüsszeli liberális, mainstream mantra helyett centralista és kiegyensúlyozottabb” volt.

Azt viszont szomorúnak nevezte, hogy az EB elnöke kizárólag nyugat-európai kérdésekkel, a nyugat-európai polgárokat érintő témákkal foglalkozott,

„mintha elfeledkezett volna arról”, hogy az Európai Unió 27 tagot számlál, és tagjai között „szép számban” vannak közép-, kelet- és dél-európai országok sajátos regionális problémákkal és azokra várt megoldásokkal.

Deutsch Tamás ismertette: a bizottság elnökének beszéde után

javaslatot tett arra, hogy az unióra jellemző belső megosztottság felszámolásáért az EB és az EP szakítson azzal, hogy kettős mércét alkalmazva politikai és ideológiai hidegháborút folytat a tagállamok ellen.

Szerinte a bizottságnak továbbá olyan javaslatokat kell megfogalmaznia, amelyek nem eredményeznek további megosztottságot, és amelyeket a tagállamok, valamint az uniós intézmények többsége támogat.

Javasolta azt is, hogy valamennyi uniós állampolgár egyformán hozzáférhessen a szabad munkavállalás lehetőségéhez más tagországokban,

hogy a kelet- és közép-európai kis- és közepes vállalkozásokat ne érje versenyhátrány, valamint hogy azonnal szülessen döntés Románia, Bulgária és Horvátország schengeni csatlakozásáról – mondta.

A képviselő Ursula von der Leyen klímavédelmi bejelentéseivel kapcsolatban arról beszélt: támogatja, hogy a célkitűzések ambiciózusak legyenek, de ezek mellett világméretű közös lépésekre kell elszánnia magát az EU-nak, a világ üvegházhatású gázkibocsátásának ugyanis csak 9 százaléka kapcsolódik az Európai Unióhoz, a 91 százalék, amely a globális problémák okozza, EU-n kívüli.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában