Hallgassa élőben!

Cáfolta az álhíreket a Dél-pesti Centrumkórház

A fekvő- és járóbeteg-szakellátás is biztosított a Jahn Ferenc kórházban az intézmény által kiadott közlemény szerint.

„A II. belgyógyászati osztályon dolgozó orvosok közül 12 fő esetében az egészségügyi szolgálati jogviszony létrejött, négy orvos esetében pedig nem. A fekvő- és járóbeteg-szakellátás az intézetben biztosított, az osztály nem vált működésképtelenné” – áll a Jahn Ferenc Dél-pesti Centrumkórház által kiadott sajtóközleményben. A kórház a hivatalos közösségi oldalán is közzétette a dokumentumot, melyet Dobosi Zsolt főigazgató jegyez – számol be a Magyar Nemzet.

Fotó: Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház – Hivatalos oldal / Facebook

A baloldali sajtóban több helyen is az jelent meg, hogy az egyik belgyógyászati osztály működésképtelenné vált a kórházban. Az álhírt az önmagát egészségügyi szakértőnek beállító, a 444.hu-n blogoló Kunetz Zsombor terjesztette a közösségi oldalán. Róla egyébként a napokban posztolt egy feltáró videót Rákay Philip, amelyben azt mutatja be, hogy kik is a baloldal egészségügyi szakértői – írja a Magyar Nemzet.

Az ellenzéki politikusok is az egészségügy összeomlását várták a mai naptól, Gyurcsány Ferenc már reggel arról posztolt, hogy az egészségügy drámai napokat él meg. A baloldali pártvezér véleményét a Facebookon terjedő beszámolókra alapozta. A nap végére azonban kiderült, az új egészségügyi jogviszonyt az érintett dolgozók 95 százaléka aláírta, így az ellátás színvonala még javulhat is a jövőben.

Erről már az országos kórház-főigazgató beszélt. Jenei Zoltán óriási eredménynek nevezte, amit elértek, s bár szavai szerint sok kritikát kaptak, de az egyénre szabott tárgyalások és az információk áramlása meggyőzte a kétkedők túlnyomó többségét – zárja beszámolóját a lap.

Hozzászólások

Magyar Kupa
A Veszprém visszahódította a kézilabda-trófeát
menekültek a rendőrök elől / 1 órája
Két magyar meghalt, öten súlyosan megsérültek egy autós üldözésben Bajorországban
Egy ideiglenes rendszámmal ellátott BMW sofőrjét akarták igazoltatni a rendőrök, de az autó elhajtott, később pedig egy fának csapódott.
gyönyörű / 2 órája
Teljesen meztelenül pózol a kertben a terhes Mihalik Enikő
baleset / 3 órája
Felborult egy autó Szendehelynél, útzár van érvényben
kertben / 3 órája
Nemcsak szereti, de évtizedek óta termeszti is a szép virágokat a szécsényi család
Szenográdi Ferenc
bronzmeccs / 4 órája
Hétméteresekkel a Balatonfüred nyerte a bronzérmet a kézilabda Magyar Kupában
toplista / 4 órája
A Barcelona a világ legértékesebb futballcsapata
rejtély / 4 órája
Feltehetőleg saját unokája holttestét rejti egy 17. században élt püspök koporsója