a dízelbotrány margójára

2018.01.30. 16:44

Bocsánatot kért az állatkísérletek miatt a Volkswagen

A német autóipari óriásról nemrég derült ki, hogy majmokon tesztelte a kipufogógáz hatását.

A német vállalatcsoport vezérigazgatója, Matthias Müller hírportálok jelentései szerint egy hétfő este Brüsszelben elmondott beszédében erkölcstelennek és visszataszítónak nevezte a majmokon végzett kísérleteket, és kiemelte: az eset megmutatja, hogy az ágazatnak sokat kell még tennie a bizalom visszaszerzéséért.

A VW-nek és az egész iparágnak még komolyabban és nagyobb érzékenységgel kell foglalkoznia erkölcsi kérdésekkel – mondta.

„Vannak dolgok, amelyeket egész egyszerűen nem teszünk meg, és pont”

- jelentette ki Matthias Müller, aki a társaság körüli dízelbotrány 2015-ös kirobbanása után vette át a vezérigazgatói feladatokat.

Az igazgatóság keddi ülésén magára vállalta a történtek miatti felelősséget Thomas Steg, a társaság fenntarthatósági ügyekért, külkapcsolatokért és kormányzati kapcsolatokért felelős vezetője, és felajánlotta, hogy távozik tisztségéből.

Ezt a döntést „tiszteletben tartom” – mondta Matthias Müller a társaság közleménye szerint, amelyben hozzátették, hogy a kísérletek ügyének feltárására indított vizsgálat idejére Thomas Steget felfüggesztették.

Kegyetlen kísérletek

Német sajtóértesülések szerint 2012 és 2015 között majmokon és embereken végzett kísérletekkel elemezte a dízelmotorok kipufogógázának hatását egy kutatócsoport, amely a VW, a Daimler és a BMW támogatásával jött létre. A szállítási szektor környezeti és egészségügyi helyzetével foglalkozó európai kutatási egyesülés (Europäische Forschungsvereinigung für Umwelt und Gesundheit im Transportsektor – EUGT) kísérleteiben tíz majmot és 25 embert vizsgáltak. Az EUGT 2017-ben feloszlott.

A VW a világ legnagyobb gépjárműgyártója, tavaly 10,74 millió gyártmányt értékesített, ami 4,3 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz képest. A névadó Volkswagen, az Audi, a Skoda és a Seat típusú személyautók mellett olyan luxusmárkák gyártója, mint a Bentley, a Bugatti, a Lamborghini, a Porsche, illetve a Ducati sportmotorkerékpár. Saját márkájú haszonjárművei mellett a Scania és a MAN tehergépjárműveket is a VW gyártja.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában