Ökumenikus összefogás

2018.07.07. 11:03

Békeimára hívta Ferenc pápa a közel-keleti egyházak vezetőit

Bariban közösen fohászkodnak majd a közel-keleti békéért.

A közel-keleti békéért tart közös imát Ferenc pápa a térség keresztény egyházainak és közösségeinek vezetőivel a dél-olaszországi Bari városában szombaton, ahol a katolikusok és ortodoxok által is tisztelt Szent Miklós ereklyéit őrzik.

A Vatikán által közzétett program szerint Ferenc pápa a Szent Miklósról elnevezett bazilika előtt várja majd a pátriárkák érkezését.

Az egyházi vezetők együtt vonulnak Szent Miklósnak a bazilika kriptájában őrzött ereklyéihez, ahol mécsest gyújtanak. Ezt követően a katolikus egyházfő és a keresztény egyházi vezetők busszal Bari tengerparti sétányára mennek, ahol közös imát tartanak a közel-keleti békéért, majd visszatérnek a Szent Miklós-bazilikába és zárt ajtók mögött tanácskoznak.

A néhányórás találkozót Ferenc pápa hívta össze. A moszkvai pátriárkátus képviseletében jelen lesz Hilarion volokolamszki metropolita, a moszkvai pátriarkátus külső egyházi kapcsolatok osztályának vezetője. A találkozón részt vesz I. Bartolomaiosz konstantinápolyi ökumenikus pátriárka, Pierbattista Pizzaballa érsek, a jeruzsálemi latin pátriárkátus apostoli adminisztrátora, aki a zárt megbeszélésen a bevezető beszédet tartja, a koptok pápájának tartott II. Tavadrosz pátriárka, valamint II. Theodórosz alexandriai görög pátriárka.

Bari a katolikus Olaszországban az ökumenizmus jelképes helyszíne.

„Bari híd a kereszténység két – nyugati és keleti – tüdeje között”

- mondta egykor II. János Pál pápa.

A 270 és 343 között élt myrai püspök, Szent Miklós tisztelete a katolikusok és ortodoxok között is elterjedt. A szent ereklyéit Bariban őrző bazilika az ortodox hívők ismert zarándokhelyének számít. A bazilikát az orosz cári család építette 1913-ban a Bariba érkező ortodox zarándokok számára, később a város tulajdonába került, 2012-ben XVI. Benedek pápa szolgáltatta vissza a moszkvai pátriárkátusnak.

Ferenc pápa nem először rendez imanapot a közel-keleti békéért. 2013 szeptemberében a római Szent Péter téren mondott imát a szíriai háború befejezéséért.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában