patthelyzet

2020.02.21. 06:05

Bejelentette lemondását az ír kormányfő

Leo Varadkar pártja, a Fine Gael csak a harmadik helyre került a február 8-i parlamenti választásokon.

„Leo Varadkar csütörtök éjjel bejelentette Michael D. Higgins államfőnek a lemondását. Ő és kormánya az alkotmánynak megfelelően az utód kiválasztásáig és parlamenti megerősítéséig ügyvezetőként hivatalban marad” – közölte a miniszterelnök sajtószolgálata egy nyilatkozatban.

A választásokon indult pártok közül egyik sem szerzett többséget, és patthelyzet alakult ki.

A parlament csütörtöki ülésén egyik párt sem nevezett meg miniszterelnök-jelöltet. A legtöbb képviselői helyet Mary Lou McDonald pártja, a Sinn Féin szerezte meg, de ez a 45 fős frakció is nagyon kicsi a kormányalakításhoz, amelyhez 80-nál több képviselő szükséges.

Az Írország függetlenségének kikiáltása óta eltelt egy évszázad alatt két másik párt, a Fine Gael és a Fianna Fáil uralta a politikai életet. Most csak 35, illetve 38 mandátum jutott nekik a 160 fős alsóházban. A zöldek 12, a munkáspártiak és a szociáldemokraták 6-6 képviselői helyet kaptak, a többiek függetlenek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában