17°
28°
18°
Fotó: Vadim Ghirda / MTI/AP

Az európai alapértékek védelmére bíztatták Romániát

Románia január elsejétől kezdődően fél évre vette át az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét. A hivatalos nyitórendezvény alakalmából az uniós intézmények vezetői, és az Európai Bizottság tagjai egy ünnepi hangversenyen vettek részt, pénteken pedig az EB elnöke a román államfővel és miniszterelnökkel egyeztet a román elnökségre váró feladatokról.

Az emberi jogok, a jogállamiság melletti kiállásra, a korrupció elleni harc folytatására, az európai alapértékek védelmére bíztatták Romániát az Európai Unió vezető tisztségviselői csütörtökön Bukarestben, a román uniós elnökség hivatalos nyitórendezvényén. A házigazdák – pártállástól függetlenül – Románia európai elkötelezettségét hangoztatták.

Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke román nyelven mondott beszédében kifejezte reményét, hogy Románia mindent megtesz Európa érdekeinek, és értékeinek védelmében. Arra kérte a románokat, hogy ugyanolyan eltökéltséggel védjék hazájukban és egész Európában a szabadságot, tisztességet, a közélet tisztaságát és a törvényességet, mint ahogyan 1986-ban a Steaua futballklub kapusa a Barcelona elleni döntőn kivédett négy büntetőrúgást, európai bajnoki győzelemre juttatva a román csapatot.

Antonio Tajani, az Európai Parlament elnöke azt hangoztatta: Románia már rég kiérdemelte, hogy a schengeni övezet tagja legyen és felszólította ennek akadályozóit, tegyék lehetővé, hogy a célkitűzés a román elnökség idején teljesüljön.

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke – a korábbi súrlódásokra is utalva – Brüsszel támogatásáról biztosította a román uniós elnökséget. Azt is leszögezte: az Európai Unió nem köthet kompromisszumokat, ami a jogállamiságot, a demokráciát illeti.

A házigazdák nevében elsőként felszólaló Klaus Iohannis román államfő úgy vélekedett: az idei év első fele meghatározó lesz az Európai Unió jövője szempontjából. Iohannis a román uniós elnökség előtt álló kihívások közül a brit kilépést, a migráció kérdését és az Európa közvetlen szomszédságában lévő biztonsági kihívásokat emelte ki. A román uniós elnökség idején újul meg az Európai Parlament is, és megkezdődik a következő többéves költségvetés előkészítése is – tette hozzá.

A szociálliberális bukaresti kormánnyal nyílt konfliktusban álló jobboldali román elnök azt ígérte, országa felelősségteljesen, gyakorlatiasan fogja feladatait ellátni, és reményét fejezte ki, hogy a májusi nagyszebeni csúcstalálkozón egy erős és egységes unió jövőképét fogják felvázolni.

Calin Popescu Tariceanu szenátusi elnök felidézte, hogy 2007-ben az ő miniszterelnöki mandátuma idején vált Románia az EU tagjává. Úgy vélekedett: Romániának minden tekintetben sikerült európaivá válnia, kivéve az államhatalom „büntető” intézményeit, amelyek szerinte nem hajlandók lemondani a kommunista időszakban élvezett előjogaikról.

A rendezvény nagy hiányzója, Liviu Dragnea szociáldemokrata házelnök helyett a képviselőház nevében Florin Iordache alelnök köszöntötte a brüsszeli vendégeket. Országa szuverenitását is hangoztatva, leszögezte: nem tudja elképzelni Romániát az EU-n kívül, és a szociáldemokrata kormánytöbbség európai elkötelezettségéről biztosította Brüsszelt.

A szónoklatok sorát záró Viorica Dancila miniszterelnök azt ígérte: az uniós elnökség idején kormánya „méltósággal” vezeti majd Európát, és mindent megtesz azért, hogy Románia megkapja azt a tiszteletet, amelyet érdemel. A román uniós elnökség a kohéziót tűzte zászlajára és azt reméli, hogy mandátuma végén az EU egységesebb, erősebb és összetartóbb lesz – hangoztatta a kormányfő.

Borítókép: A bukaresti Román Athenaeum hangversenyterem épületére a román nemzeti színeket vetítik az Európai Unió soros román elnökségének ünnepélyes megnyitása előtt, 2019. január 10-én

Hozzászólások

ac milan
Megvan a milánóiak új edzője
itt a nyár / 28 perce
Az európai nyaralások a legnépszerűbbek, de a Balaton is közkedvelt
Görögországba és Törökországba utaznak a legszívesebben a megyében, de közkedvelt úticélok közé tartoznak az európai városok is.
Ugrás iOS és Android mellé? / 1 órája
Brutális, 60 százalékos gyorsulást ígérnek az okostelefonokra
Órákon belül / 1 órája
Újra őrizetbe vették Franciaországban az ETA egykori vezetőjét
itt a megoldás / 9 órája
Mit üzennek az álmaink?
hungarikum / 9 órája
Több mint 150 pálinkával neveztek az idei versenyre
7 mm-es művészettörténet / 9 órája
Gyilkos pénzt fizettek a Van Gogh életét kioltó fegyverért
Made in Asia / 10 órája
Nagyszabású kiállítással ünnepli jubileumát a Hopp Ferenc Múzeum