válsághelyzet

2018.10.08. 16:43

Az athéni ügyészség a regisztrációs központoknak szánt uniós pénzek után nyomoz

Egyes értesülések szerint több tisztségviselő sikkasztással tett szert nagyobb vagyonra.

Az athéni ügyészség kivizsgálja, hogy történt-e szabálytalanság a görög regisztrációs központokban tartózkodó emberek ellátására szánt uniós pénzek felhasználásakor – adta hírül az ERT állami rádióadó hétfőn.

A görög migrációs minisztériumnál napok óta válsághelyzet uralkodik, miután Dimitrisz Vicasz tárcavezető a múlt héten elbocsátotta a regisztrációs központokért felelős részleg vezetőjét, Andreasz Iliopuloszt.

Iliopulosz korábban azt nyilatkozta a sajtónak: itt az ideje, hogy az ügyészség kezébe vegye a befogadó központok ügyét. „Azt mondom, hogy kicsúszott az irányítás a kezünkből a táborokra szánt pénzek esetében” – hangsúlyozta. „Jelenleg a káosz az úr” – tette hozzá.

Az elmúlt hetekben gyakran láttak napvilágot olyan cikkek, amelyek azt pedzegették, hogy a görög hatóságok tékozlóan bántak az Európai Uniótól kapott forrásokkal. Egyes értesülések szerint több tisztségviselő sikkasztással tett szert nagyobb vagyonra. Bizonyítékokat egyelőre nem tártak a nyilvánosság elé.

A görög állam számos segélyszervezettel együtt eddig mintegy 1,6 milliárd eurós (több mint 520 milliárd forintos) támogatást kapott, hogy elfogadható körülményeket teremtsen a táborokban élő emberek számára. Illetékesek szerint a Leszbosz, Számosz és Híosz szigetén található központokban a legnyomorúságosabb a migránsok és menedékkérők élete.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában