ahogy nagyszüleik láthatták

2019.10.17. 17:02

Áder János: a fiatalok szeretnének tiszta környezetben élni

A fiatalok szeretnének tiszta környezetben élni, ezt a természetes igényt fogalmazták meg a pályázatra beadott rajzokkal, fotókkal, plakátokkal – mondta Áder János köztársasági elnök újságíróknak az SDG for Kids verseny díjkiosztó rendezvénye után a Budapesti Víz Világtalálkozón.

Budapest, 2019. oktber 17. der Jnos kztrsasgi elnk (k) a Budapesti Vz Vilgtallkoz 2019 SDG for Kids versenynek djkiosztjn a Millenris Parkban, a Nemzeti Tncsznhzban 2019. oktber 17-n. MTI/Szigetvry Zsolt

Forrás: MTI

Fotó: Szigetváry Zsolt

Áder János kiemelte:

a fiatalok szeretnék Magyarországot, a magyar erdőket, a magyar vizeket olyannak megőrizni, mint amilyennek azt nagyszüleik láthatták.

A felnőtteknek, az idősebb generációknak ezt a kérést,

ezt az igényt meg kell hallaniuk, ez a legfontosabb az üzenete az ilyen találkozóknak, pályázatoknak. Erre hívja fel a figyelmet a minden év tavaszán megtartott fenntarthatósági hét is

- jelezte az államfő.

Áder János a sajtótájékoztató előtt elismerő oklevelet adott át Kun Eszternek, a szentendrei Móricz Zsigmond Gimnázium diákjának, aki megnyerte a Stockmolmi Ifjúsági Víz Díjat. Kun Eszter az MTI-nek elmondta: olyan mezőgazdasági termelési technológiát mutatott be Svédország fővárosában, amelyben halakat „használnak fel” növények termesztése során.

A köztársasági elnök megismerkedett az SDG for Kids versenyen díjazott közép- és általános iskolásokkal, és a versenyre beadott pályamunkákkal.

Áder János hangsúlyozta: a fiatalok, a gyermekek számára is fontos, a „sok víz, a kevés víz és a szennyezett víz” drámája.

A köztársasági elnök arra hívta fel a pályázatokat beadó diákok figyelmét, hogy a környezetvédelmet, a magyarországi vizek tisztaságának javítását, megőrzését, az ezzel kapcsolatos tudás fejlesztését folytassák a jövőben is.

Jetzin Mónika, a versenyt szervező GWP Magyarország Alapítvány munkatársa elmondta: SDG for Kids versenyre több száz diák adott be pályázati munkát, öt kategóriában – köztük plakátok, fotók és film kategóriában – hirdettek győzteseket.

Borítókép: Áder János köztársasági elnök (k) a Budapesti Víz Világtalálkozó 2019 SDG for Kids versenyének díjkiosztóján a Millenáris Parkban, a Nemzeti Táncszínházban 2019. október 17-én

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában