F. Haszan

2019.03.23. 20:23

A terroristagyanús szír férfi európai tevékenységét vizsgálja a TEK

A pénteken, Magyarországon elfogott férfi az ISIS egyik magas rangú vezetője volt.

Budapest, 2019. március 24. A Terrorelhárítási Központ (TEK) különleges egysége szállítja a terrorizmus miatt március 22-én õrizetbe vett szír állampolgárt a Fõvárosi Törvényszék Fõ utcai épületéhez 2019. március 24-én. A férfi három éve az Iszlám Állam nemzetközi terrorszervezet tagja és 2016-ban kivégzésekben vett részt. MTI/Mihádák Zoltán

Forrás: MTI Fotó

Fotó: Mihádák Zoltán

A Terrorelhárítási Központ (TEK) vizsgálja a terrorizmus miatt pénteken őrizetbe vett szíriai állampolgár európai tevékenységét és kapcsolatrendszerét.

A TEK szombati közleményében azt írta: F. Haszan korábbi bűnös tevékenységének feltárása érdekében a magyar terrorelhárítás együttműködik az Europollal, több ország rendvédelmi szervével és titkosszolgálatával. F. Haszan 2016-ban hagyta el Szíriát, Görögországban menekült kérelmet nyújtott be, melyet a hatóságok elfogadtak. A szíriai férfi a Görögországban kiállított menekült úti okmány felhasználásával érkezett a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre. A szabályosan kiállított okirattal utazott, a rendelkezésre álló információk szerint Magyarországra érkezését megelőzően Európa több országában is megfordult.

A férfi a korábbi fogva tartási helyén, a nyírbátori Menekültügyi Őrzött Befogadó Központban a még idegenrendészeti őrizetben lévő F. Haszan demonstratívan fekete öltözékben járt, mint az Iszlám Állam terrorszervezet harcosai, de nem vett részt a közös imákon.

Mivel az őrzött állomáson elhelyezettekkel konfliktusba került, illetve össze is verekedett, ezért az azóta őrizetben lévő F. Haszant a rendőrségi fogdában kiemelt figyelemmel kísérik.

A TEK feljelentése alapján elrendelt eljárásban a Fővárosi Nyomozó Ügyészség indítványt tesz a gyanúsított letartóztatására – ismertették.

Ibolya Tibor fővárosi főügyész pénteken közölte az MTI-vel, hogy a Fővárosi Nyomozó Ügyészség terrorizmus gyanúja miatt, kitoloncolás során őrizetbe vett Magyarországon egy szír férfit, aki három éve az Iszlám Állam nemzetközi terrorszervezet tagja, és 2016-ban kivégzésekben vett részt.

Az M1-en péntek délután az hangzott el, hogy a férfi az Iszlám Állam egyik magas rangú vezetője, aki öngyilkos merényleteket szervezett és kivégzéseket irányított; legalább húsz ember megölésében vett részt. Az M1-nek nyilatkozott a szíriai férfi ügyvédje, Kelen László, aki azt mondta: védence végig tagadta bűnösségét.

Borítókép: A Terrorelhárítási Központ (TEK) különleges egysége szállítja a terrorizmus miatt március 22-én őrizetbe vett szír állampolgárt a Fővárosi Törvényszék Fő utcai épületéhez 2019. március 24-én

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában