Ország-világ

2020.06.29. 21:08

A szennyvízből kiderülhet, lesz-e második hulláma a járványnak

Egy-két héttel előre meg lehet jósolni a koronavírus-járvány esetleges második hullámát a szennyvíztisztítókból vett minták alapján – mondta Vargha Márta, a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) vízhigiénés vezető szakértője.

A szakértő az M1 hétfő esti műsorában felidézte: először Budapesten kezdték vizsgálni a koronavírus örökítőanyagának koncentrációját a szennyvízben, majd megyeszékhelyeket és egyre több vidéki várost is bevontak a vizsgálatba. A cél az, hogy az ország teljes területéről legyenek mintáik.

Közölte:

hetente vesznek mintát a telephelyeken, így látható lesz a tendencia, a vírus-örökítőanyag koncentrációjának változása.

Megjegyezte: az örökítőanyagot a – tünetekkel rendelkező vagy tünetmentes – fertőzött emberek ürítik.

A nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy

1-2 héttel korábban megnő az örökítőanyag-koncentráció a szennyvízben, mint ahogy megjelennek az első beazonosított fertőzöttek.

Ez pedig „nagy nyereség” az egészségügynek, hogy felkészülhessen a betegek fogadására – mondta.

Vargha Márta szólt arról is:

fertőzni képes vírusrészt a szennyvíz nem tartalmaz, csak örökítőanyagot.

A szennyvizet a telepeken még meg is tisztítják, és csak azután kerül vissza a természetes vizekbe, így ott biztosan semmiféle kockázatot nem jelent.

A természetes vízben fürdés tehát nem veszélyes – mondta.

A strandok, uszodák vízének fertőtlenítésére használt klórmennyiség is biztosan elpusztítja a koronavírust, ezeken a helyeken ugyanakkor ügyelni kell a megfelelő, 1,5 méteres távolság megtartására a strandolók között – tette hozzá a szakértő.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában