Ítélkezés

2018.10.11. 12:47

A modern ügyfél-tájékoztatásról tart konferenciát az OBH

A probléma az, hogy a bíróságoknak nehéz népszerűeknek lenniük, az egyik fél ugyanis mindig elégedetlenül hagyja el a tárgyalótermet.

Forrás: MTI Fotó

Fotó: Bruzák Noémi

Fókuszban a modern ügyfél-tájékoztatás címmel rendez kétnapos nemzetközi konferenciát az Országos Bírósági Hivatal (OBH) Budapesten. Ez már a hatodik hasonló esemény a bíróság és kommunikáció témakörében.

Az angol nyelvű tanácskozást csütörtökön Handó Tünde, az OBH elnöke nyitotta meg, aki azt mondta, az elmúlt években huszonöt országból csaknem ötszáz érdeklődő vett részt a konferenciasorozaton. Az idén tizenhat államból százan érkeztek. A rendezvény három nagy témát ölel fel.

A magyarországi és nemzetközi kommunikációs szakemberek a „bírósági brandről”, az online bíróságokról és az ügyfél-elégedettségről osztják meg tapasztalataikat, jó gyakorlataikat.

Az OBH elnöke hangsúlyozta, hogy a bíróságoknak nehéz népszerűeknek lenniük, az egyik fél ugyanis mindig elégedetlenül hagyja el a tárgyalótermet.

Úgy vélekedett, hogy a bíráknak jól felkészülteknek kell lenniük, továbbá becsületesen és felelősségteljesen kell viselkedniük, mert az egész bírósági rendszer megítélését befolyásolják. Ha tiszteletre méltó tagjai a társadalomnak, pozitív hatást gyakorolnak a szisztémára – jelezte.

Handó Tünde szerint új utakat kell találni a bíróságok népszerűsítésére.

A második témáról szólva azt mondta, hogy

ha a bíróságok offline maradnak, miközben az emberek az online világban mozognak, akkor a társadalom eltávolodik az igazságszolgáltatási rendszertől. Ezért szükséges az online bíróságok fejlesztése

- nyomatékosította.

A harmadik témára kitérve az OBH-elnök azt hangoztatta, hogy az ügyfél-elégedettség összetett kérdés, amelyet olyan kisebb körülmények is befolyásolnak, mint a tárgyalás elkezdése időben.

Jelezte, hogy együttműködnek a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemmel (MOME), amely segít nekik a megújulásban, a modernizálásban.

Igazi demokrácia csak akkor létezik, ha az állam szolgálja a polgárait – jelentette ki Handó Tünde.

Barcza Dániel, a MOME stratégiai rektorhelyettese egy személyes példán keresztül mutatta be negatív tapasztalatait a bírósági rendszer működéséről, amelyet korábban lassúnak és nehezen érthetőnek talált a családja. Kiemelte azonban, hogy ez még régebben volt, közben évtizedek teltek el.

Azt mondta, hogy az új generációk tagjai már „digitális nomádok”, akik magas színvonalú ügyfélszolgálati munkát várnak el.

Az OBH és a MOME együttműködése segíteni tud a bíróságok megújításában – vélekedett. Kitért arra, hogy segítséget nyújtanak a hivatalnak egyebek mellett a vizuális kommunikációban és a fizikai környezet javításában.

Az esemény sajtóanyagában azt írták, hogy az OBH elnökének kiemelt stratégiai céljai között szerepel a bírósághoz való hozzáférés egyszerűsítése, a tárgyi feltételek biztosítása.

Az elmúlt öt évben Európa sok országából csaknem ötszáz érdeklődő vett részt a konferenciasorozaton. A látogatók és az előadók között is vannak állandó tagok, akik minden évben azért érkeznek Magyarországra, hogy együtt gondolkodhassanak a bíróságok kommunikációjáról.

A kétnapos nemzetközi konferencián neves magyarországi és külföldi szakemberek tartanak előadásokat arról, miként lehet felépíteni egy „bírósági brandet”, milyen lehetőségei vannak a bírósági szervezetnek az online világban, vagy miért fontos az állandó jelenlét a közösségi oldalakon. Szó esik arról is, mi a jelentősége az ügyfél-elégedettség mérésének, és miben segítheti ez a bíróságok munkáját.

A konferencia megfelelő alkalom a már megszerzett tudás megosztására és a külföldi bíróságok kommunikációját érintő tapasztalatok, jó gyakorlatok megismerésére – írták a sajtóanyagban.

Borítókép: Illusztráció

Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke az Országház Nagy Imre Termében 2018. július 10-én

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában