siker

2020.07.06. 10:44

A magyar külügyminiszter gratulált a horvát konzervatív párt győzelméhez

Röviddel azután, hogy Aleksandar Vucic pártja fölényesen nyert Szerbiában, tegnap Horvátország is jobboldali győzelmet ünnepelhetett – írta Szijjártó Péter a Facebookon.

„Az elmúlt években – főleg a migrációs válság kirobbanása óta – Közép-Európa a nemzetközi liberális mainstream támadásainak célkeresztjében áll.

Politikusok és újságírók sora képtelen megemészteni, hogy jobboldali, kereszténydemokrata, migrációellenes, a nemzeti érdeket elsőnek tekintő kormányok hosszú évek óta sikeresek tudnak lenni”

- közölte a külügyminiszter közösségi oldalán, majd hozzátette:

„Láthatjuk, tapasztalhatjuk azt a fake news-hadjáratot, amivel folyamatosan gyengíteni próbálják a jobboldali kormányokat.

Ez a törekvés viszont egyelőre teljes kudarc: a közép-európaiak nem kérnek a kioktatásból, a lenézésből és a leckéztetésből.”

A szinte véglegesnek mondható hivatalos részeredmények alapján – 99 százalékos feldolgozottságnál – a jelenleg kormányzó jobboldali Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) nyerte meg a vasárnapi előre hozott parlamenti választásokat.

„Gratulálunk HDZ-s barátainknak! S most, kedves lengyel testvérek, Rajtatok a sor! Hajrá!” – zárta Szijjártó.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában