80. évforduló

2019.09.19. 17:17

A lengyel menekültek magyarországi befogadására emlékeznek Katowicében

A második világháborús lengyel menekültek magyarországi befogadásának 80. évfordulójáról emlékeznek meg a sziléziai vajdasági központban, Katowicében, ahol vasárnap 10. alkalommal rendezik a Magyar Napot – tájékoztatta az MTI-t a krakkói magyar főkonzul.

Körmendy Adrienne felidézte: a katowicei Magyar Napot először 2010 februárjában tartották meg, akkor a katowicei Zeneakadémián a lengyel és a magyar államfő jelenlétében post mortem a legmagasabb lengyel állami kitüntetéseket adományozták a lengyel menekülteket segítő idősebb Antall Józsefnek, valamint a lengyel menekültek vezetőjeként zsidókat mentő, sziléziai származású Henryk Slawiknak.

Az idei Magyar Napot a második világháború kitörésének és a lengyel menekültek befogadásának 80. évfordulójához, valamint „a lengyel Wallenbergnek” is nevezett Slawik halálának 75. évfordulójához kötik. Idősebb Antall József munkatársát és barátját Magyarország 1994. márciusi német megszállása után letartóztatták, megkínozták, elhurcolták, majd 1944. augusztus 23-án Mauthausenben felakasztották.

A Magyar Nap alkalmából Katowicében már kedden megnyílt A magyar-lengyel barátság 1000 éve című, a BP-Art társulás köréhez tartozó művészek alkotásaiból a magyarországi Waclaw Felczak Alapítvány támogatásával összeállított vándorkiállítás.

A vasárnapi ünnepségeket a katowicei székesegyházban a Wiktor Skworc érsek által bemutatandó szentmise nyitja meg. Az istentiszteleten megszentelik a krakkói magyar főkonzulátus kezdeményezésére a magyarok által adományozott Szent László-képet, amelyet később a város Murcki negyedében lévő Jézus Szent Szíve-templomban helyeznek el. A kép a hála jele azért, hogy Murcki lakosai évtizedeken át önként gondozták a szovjet katonák által 1945-ben kivégzett 29 magyar katona sírját. A katonák síremlékét nemrégiben újították fel.

Vasárnap este a Lengyel Rádió Nemzeti Szimfonikus Zenekara (NOSPR) katowicei koncerttermében A lengyelek a magyaroknak címmel szimfonikus hangversenyt rendeznek. Lengyelország legkorszerűbb és legjobb akusztikájú koncerttermében a NOSPR lengyel zeneművek mellett Liszt Ferenc 2. Magyar Rapszódiáját adja elő Lukasz Borowicz karmester vezényletével.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában