sötét múlt

2018.08.22. 20:48

A diktatúrák áldozataira emlékeztek a fővárosban

Az országban számos emlékmű tudatosítja, hogy a kommunizmus és a nácizmus bűnei soha nem felejthetők, és nem évülnek el – mondta Latorcai Csaba Budapesten.

Budapest, 2018. augusztus 22. Latorcai Csaba, az Emberi Erõforrások Minisztériumának (Emmi) közigazgatási államtitkára beszédet mond a Gulágokban Elpusztultak Emlékének Megörökítésére Alapítvány rendezvényén, amelyet a totalitárius diktatúrák áldozatainak európai emléknapja alkalmából tartottak Budapesten, a Honvéd téri Gulág-emlékmûnél 2018. augusztus 22-én. MTI Fotó: Bruzák Noémi

A diktatúrák áldozataira emlékezett az Emberi Erőforrások Minisztériumának közigazgatási államtitkára szerdán, a totalitárius diktatúrák áldozatainak európai emléknapján Budapesten, a Honvéd téri Gulág-emlékműnél tartott rendezvényen.

Tartozunk a diktatúrák áldozatainak azzal, hogy a kontinens előtt álló morális és biztonsági kihívásokra bátor, ugyanakkor megfontolt cselekvéssel határozott válaszokat adunk – jelentette ki Latorcai Csaba. Hozzátette: az országban számos emlékmű tudatosítja, hogy a kommunizmus és a nácizmus bűnei soha nem felejthetők, és nem évülnek el.

Az emléknap arra is figyelmeztet, hogy Európa jelenével építi a jövőt, a jelent ugyanakkor meghatározza az, hogyan viszonyulunk múltunkhoz, hagyományainkhoz, értékeinkhez és gyökereinkhez. Az a kérdés, hogy Európa és Európa nemzetei képesek-e tanulni a múlt hibáiból, bűneiből – mondta.

Példaként említette, hogy a kontinens nyugati feléről naponta érkeznek hírek antiszemita incidensekről, amelyek rettegésben tartanak egyéneket, családokat, közösségeket, illetve hírek a kereszténységük miatt üldözött milliókról.

A kommunizmus atyjának számító Karl Marx még mindig számíthat „elismerésre és születésnapi köszöntésre” Európa vezető politikusaitól – mondta Latorcai Csaba.

Úgy vélte, hogy a közép-európai népeknek, amelyek saját bőrükön tapasztalták meg a kommunizmus rémtetteit, határozottan tiltakozniuk kell a kettős mérce egyértelmű, az áldozatokat arcul csapó gesztusa ellen.

A nemzetközi szocializmus és a nemzeti szocializmus egy tőről fakad, mindkettő az erőszakot és a szabadságjogok elnyomását élteti, nem tűr ellenzéket, és egyetlen akarat uralmát szolgálja, ami alávetettséget, megalázottságot és pusztulást hozott az emberiségre – fogalmazott.

Latorcai Csaba kifejtette: Európa hatalmon lévő vezetői közül sokan ma is „hihetetlen vonzalmat éreznek” a kommunizmus iránt, és „döntéseikben egyre több kommunisztikus vonást lehet felfedezni”.

A megemlékezést a Gulágokban Elpusztultak Emlékének Megörökítésére Alapítvány rendezte. Nagyné Pintér Jolán, az alapítvány elnöke fontosnak nevezte, hogy a felnövekvő generációban tudatosuljon, morális kötelességük, hogy megismerjék apáik, nagyapáik sorsát. A megemlékezés koszorúzással zárult.

Európában augusztus 23-án, az 1939-es Molotov-Ribbentrop-paktum aláírásának évfordulóján tartják a totalitárius diktatúrák áldozatainak emléknapját. Az V. kerületi Honvéd téren álló, Veszprémi Imre szobrászművész alkotta emlékmű a világon elsőként állít emléket a Gulág több százezer áldozatának. A carrarai márványból faragott stilizált emberalakot ábrázoló szobrot 1993-ban állította a Gulag Alapítvány a Szovjetunióba elhurcoltak és elpusztultak emlékére.

Borítókép: Latorcai Csaba a megemlékezésen / MTI Fotó: Bruzák Noémi

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában