Genderideológia

2025.06.07. 09:27

Magyarországot támadta az Európai Bíróság a gyermekvédelmi törvény miatt

A hazánk elleni vádak mögött nem más húzódik meg, mint a Brüsszel által támogatott, uniformizált ideológiai nyomásgyakorlás, amit rá akar erőltetni minden tagállamra. Lajkó Fanni, az Alapjogokért Központ elemzője a Magyar Nemzet kérdésére úgy fogalmazott: a gyermekvédelmi törvény elfogadása óta világos, hogy Magyarországot azért támadják, mert nemet mond a genderideológia ráerőltetésére.

Ismét Magyarországot támadta az Európai Bíróság a gyermekvédelmi törvény miatt. Lajkó Fanni a lap kérdésére kiemelte, a 2021-es jogszabály célja, hogy megóvja a gyermekeket az életkoruknak nem megfelelő szexuális és ideológiai tartalmaktól, és visszaadja a döntést a szülők kezébe, Brüsszelben azonban ezt másképp látják. A szakértő hangsúlyozta, 

az EU egyes intézményei ma már elvárják, hogy a tagállamok nyitott kapukkal fogadják a genderpropaganda és -ideológia minden formáját.

 A mostani per – a főtanácsnoki vélemény – valójában nem jogi, hanem politikai természetű támadás Magyarország szuverenitása ellen.

gyermekvédelmi törvény, Európai Bíróság, Magyarország, gyermekek fejlődése
Magyarországot azért támadják, mert nemet mond a genderideológia ráerőltetésére 
Fotó: Balogh Zoltán / Forrás:  MTI

A gyermekvédelmi törvény szúrja Brüsszel szemét

Korábban beszámoltunk arról, hogy Tamara Capeta, az Európai Unió luxembourgi székhelyű bíróságának főtanácsnoka álláspontja ismertetéseként úgy fogalmazott, hogy Magyarország az LMBTQ-tartalmakhoz való hozzáférés megtiltásával, illetve korlátozásával három különböző szinten is megsértette az uniós jogot.

Ez a megfogalmazás jogtechnikai eszköz arra, hogy az uniós nyomásgyakorlást legitimálják. Valójában arról van szó, hogy Magyarország nem fogadja el, hogy külföldről akarják meghatározni, milyen mesekönyveket olvassanak a gyerekeknek 

– jegyezte meg Lajkó Fanni, és kiemelte: „ a vádak mögött nem más húzódik meg, mint a Brüsszel által támogatott, uniformizált ideológiai nyomásgyakorlás, amit rá akar erőltetni minden tagállamra. Ami még aggasztóbb: Magyarországon belül is vannak olyan politikai szereplők, akik ebben partnerek lennének – elég csak Magyar Péterre gondolni, aki együttműködik Bódis Krisztával, a »Csipke Józsika« gender-mesekönyv szerzőjével.”

Lajkó Fanni arra is felhívta a figyelmet, hogy a magyar törvény nem korlátozza az LMBTQ-személyek jogait, csupán védi a gyermekeket, és kijelöli azokat a határokat, amelyek átlépése már a szülői jogokat és a gyermekek fejlődését veszélyezteti.

„Mindez összhangban van az alaptörvénnyel és társadalmi értékrenddel – éppen ezért zavarja azokat, akik egy egységes, ideológiailag átformált Európát akarnak” – fogalmazott a szakértő.

A cikk a további részletekkel IDE kattintva olvasható.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában