Terrorizmus?

2023.04.25. 20:04

Iszlamista szál került elő a duisburgi késelő elleni nyomozás során

A gyanúsított mobiltelefonján iszlamista fotókat és videókat találtak.

A 26 éves gyanúsítottat egy rendőr vezeti a bíróság épületébe 2024. április 24-én

Forrás: dpa/AFP

Fotó: Christoph Reichwein

Iszlamista háttérre utaló adatokat tártak fel a németországi Duisburgban történt késes támadás ügyében – közölték illetékesek kedden.

A Westdeutscher Rundfunk regionális közszolgálati társaság beszámolója szerint az egy hete történt bűncselekmény feltárására indított nyomozást vezető düsseldorfi ügyészség közölte, hogy a gyanúsított mobiltelefonján iszlamista fotókat és videókat találtak, ami arra utalhat, hogy az iszlamista terrorizmus lehetett a késelés indítéka.

A feltételezett elkövetőnél lefoglalt bizonyítékokat, köztük más adathordozókat is, egyelőre tovább értékelik, hogy minél pontosabban feltárják a 26 éves szíriai állampolgár hátterét – mondta az ügyészség szóvivője.

A férfit négyrendbeli gyilkossági kísérlettel gyanúsítják. Vasárnap fogták el, egy térfigyelő kamera felvételei alapján kiadott nyilvános körözésre érkezett lakossági bejelentés révén. Előzetes letartóztatásba helyezték, vallomást nem tett.

A gyanúsított lakásában lefoglaltak két kést, ezek valamelyikét használhatta az április 18-án egy duisburgi belvárosi – az otthonához közeli – edzőteremben végrehajtott támadásban.

Az edzőterem öltözőjében történt késelésben négy férfi sebesült meg. Az első áldozat – egy 21 éves fiatalember – életveszélyes állapotban van. A támadó utána rárontott még két 24 éves és egy 31 éves férfira is, majd elmenekült. Valószínűleg nem ismerte az áldozatait.

A Bild című lap értesülése szerint a gyanúsított menedékkérőként érkezett Németországba. Rendőrségi ügye eddig nem volt. Egy terrorelhárító alakulat fogta el a lakásában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában