Ártatlannak vallotta magát

2023.04.05. 06:37

Donald Trump: soha nem gondoltam, hogy ez megtörténhet

Ártatlannak mondta magát az ellene felhozott vádakban Donald Trump, az Amerikai Egyesült Államok volt elnöke a New York-i bíróság előtt, miután kedden hivatalosan is vád alá helyezték az ügyész kezdeményezésére. "Az egyetlen bűn, amit elkövettem, hogy félelem nélkül megvédtem a nemzetet azoktól, akik el akarják pusztítani" - hangsúlyozta a volt amerikai elnök kedd este a beszédében, melyet a letartóztatását követően tartott.

Donald Trump korábbi amerikai elnök (k) jogászainak társaságában a bírósági meghallgatása előtt a manhattani ügyészségen, New Yorkban 2023. április 4-én

Forrás: MTI/AP/Pool/AFP

Fotó: Timothy A. Clary

A Donald Trump elleni 16 oldalas vádirat 34 vádpontból áll, amelyek mindegyike üzleti adatok meghamisítását tartalmazza. A volt elnök hétfőn utazott New Yorkba, majd kedden szállították át a manhattani Trump-toronyházból a bíróságra, miután nyomozók hivatalosan letartóztatták. 

TRUMP, Donald
Donald Trump korábbi amerikai elnök (k) érkezik a meghallgatására a manhattani ügyészségen, New Yorkban 2023. április 4-én
Fotós: Justin Lane / Forrás: MTI/EPA

A volt elnököt nem bilincselték meg, és az előzetes várakozásokkal ellentétben nem készült róla, az ilyen esetben megszokott, gyanúsítotti fotó sem.

A bíróságról a volt elnök a repülőtérre ment, ahonnan visszautazott Floridába, és helyi idő szerint kedd este beszédet tartott támogatói előtt. 

Azzal kezdte, soha nem gondolta volna, hogy ilyen megtörténhet Amerikában. Megfogalmazása szerint "az egyetlen bűn, amit elkövetett az, hogy megfélemlíthetetlenül védelmezi az országot azoktól, akik el akarják pusztítani". 

A volt elnök korábban a vele történteket közösségi oldalán "szürreálisként" írta le.

Donald Trump az Egyesült Államokban az első volt elnök, aki ellen bűnvádi eljárás indult bíróságon.

A vádemelés alapja állítólagos hallgatási pénzek kifizetése egy színésznőnek a 2016-os elnökválasztási kampány idején. Az ügyben 2019-ben az ügyészség nem kezdeményezett vádemelést, 2021-ben az Egyesült Államok szövetségi választási bizottsága is elutasította a vádemelést, amely a 2022-ben hivatalba lépett Alvin Bragg, New York megye demokrata párti kerületi ügyészének vizsgálata nyomán történt meg. 

A vizsgálatot lefolytató ügyész választási ígérete volt Donald Trump bíróság elé állítása.

Alvin Bragg a keddi vád alá helyezési meghallgatás után tartott sajtótájékoztatón azt mondta, hogy Donald Trump üzleti adatok meghamisításával egy másik bűncselekményt akart elleplezni, ami New York állam törvényei szerint szintén bűncselekmény. Azt is kijelentette, hogy a vád oka nem az egyszeri nagy összegű kifizetés a pornószínésznőnek, Stormy Daniels-nek, hanem a 34 alkalommal elkövetett üzletiirat-hamisítás.   

A New York-i bíróságon az ügyben eljáró bíró a következő meghallgatást december elejére tűzte ki, amelyen előírta Donald Trump számára a személyes megjelenést. 

A Floridába visszatérő Trumpot a tömeg "USA, USA" skandálással fogadta. 

TRUMP, Donald
Donald Trump korábbi amerikai elnök támogatói a politikus érkezésére várnak a New York-i Trump-toronynál 2023. április 3-án, egy nappal bírósági meghallgatása előtt
Fotós: Will Oliver / Forrás: MTI/EPA

Az Origo cikke szerint Trump szélsőbaloldali Soros-ügyésznek nevezte a kerületi ügyészt, aki ellen eljárást kell indítani, vagy le kell mondania.

Felidézte, hogy a demokraták kezdetektől kémkedtek a kampánya ellen, 2016-os megválasztása óta hazugságokkal támadták. Megemlítette az impeachmentre (leváltására) tett kísérleteket is.

Az FBI és az igazságügyi minisztérium keményen üldözi a republikánusokat 

- mondta.

Az ellene vádat emelő Alvin Bragg manhattani ügyészről azt mondta, szélsőbaloldali ügyész, aki mögött Soros György áll,

és Bragg semmi mást nem akar, csak "elkapni" őt, és egy életre lecsukni. 

Emlékeztetett arra is, Bragg lánya Kamala Harris alelnöknek dolgozott (ami felveti az összeférhetetlenség gyanúját - a szerk.), és azt mondta, az egész Bragg-család Trump-gyűlölő.

Ezzel szemben a Biden-család ellen senki nem nyomoz, Hunter Biden laptop ügye ellenére sem. Felidézte a Biden-család Kínából kapott támogatását is.

Nem nyomoztak Hillary Clinton ellen sem, pedig 33 ezer titkosított e-mailt tárolt a magán laptopján.

Az igazságügyi rendszerünk törvényen kívülivé vált - mondta. 

Alvin Bragg-et nem véletlenül nevezik Soros ügyészének

A Harvard Egyetemen végzett Alvin Bragg 2022 óta tölti be a manhattani kerületi ügyészi tisztséget, amely a tengerentúlon választott tisztségnek minősül. Bragg kampányában ígéretet tett arra, hogy eltörli a készpénzes óvadékfizetést és megígérte, hogy nem fog vádat emelni a „piti vétségek miatt” – sokak szerint Trumpé pont ilyen.

Bragg fényes győzelmet aratott, amely azonban Soros Györgynek is köszönhető, hiszen hatalmas összegekkel támogatta a kampányát - írja a Magyar Nemzet.

New York mellett Chicagóban, Philadelphiában, Los Angelesben, St. Louisban vagy éppen Dallasban is több millió dollárt osztott ki a milliárdos üzletember. Összesen 75 helyen kaptak támogatást liberális ügyészjelöltek a Soros-szervezetektől, jellemzően a Color Of Change-en vagy a Justice and Public Safety csoporton keresztül.

Az oligarcha célja nyilvánvalóan az lehet, hogy egymaga uralja az igazságszolgáltatást az Egyesült Államokban. A milliárdos spekuláns az ügyészein keresztül így már az amerikai lakosság közel húsz százaléka felett uralkodik, ráadásul az ötven legnépesebb város felében Soros ügyészei alakítják az igazságszolgáltatást 

- olvasható a Magyar Nemzet másik cikkében.

A Law Enforcement Legal Defense Fund (LELDF) korábban egy jelentést is készített a témában, az alábbi térképen pedig jól megfigyelhető, hogy milyen  terjedelmes Soros hálózata.

Soros György ügyészi hálózata
Forrás: LELDF

Ahol nyert a jelöltje, ott drasztikusan csökkent a kiszabott börtönbüntetések száma, a bűnözés pedig ezzel egyenesen arányosan megugrott. 

Soros ügyészei ugyanis rendre olyan intézkedéseket vezettek be, amelyek segítségével a mai napig csak enyhe büntetéseket ítélnek meg bizonyos bűncselekmények után: a lopás, a rablás, a kábítószer birtoklása vagy árusítása és a prostitúció esetében is jelentős enyhítésekről döntöttek.

Soros arra használja ezt a kampánypénzt és további százmilliókat, hogy szervezeteket támogasson, és csendben átalakítsa az igazságszolgáltatási rendszert a rosszabbik irányba, veszélyes politikákat és rendőrellenes narratívákat támogatva, hogy előmozdítsa radikális programját

– vélekedik Jason Johnson, a LELDF elnöke.

Ezért most szálltak rá Trumpra

Noha a Donald Trump elleni állítólagos vádak régóta ismertek, abban 2019 óta nem volt előrelépés. Alvin Bragg azonban kerületi ügyészjelöltként még úgy fogalmazott, hogy Trump ügyének továbbvitele „lesz az egyik legfontosabb feladata”. A Soros-ügyész akkor hozzátette: „felkészültem, hogy számonkérjem az egykori elnököt”.

Máskor pedig azzal dicsekedett, hogy ő maga „már több mint száz alkalommal perelte be a Trump-adminisztrációt” az utazási korlátozások, vagy éppen a mexikói határon az illegális bevándorlás megállítása miatt bevezetett szigorú intézkedései miatt - olvasható a Magyar Nemzet másik cikkében.

Egyes republikánus véleményformálók szerint azonban 

Bragg mindezzel „jobban beavatkozott az amerikai választásokba, mint Kína vagy Oroszország együttvéve”.

De a vádemelésnek egy ennél összetett feladata is lehet. Soros György korábban reményét fejezte ki, hogy Donald Trump mellett Ron DeSantis is elindul majd a 2024-es elnökségért. 

Demokrata körökben ugyanis azzal számolnak, hogy amennyiben a floridai kormányzó nyerné a republikánus előválasztást – noha a jelenlegi közvélemény-kutatások jelentős Trump-előnyt mutatnak – akkor a „makacs” Trump függetlenként indulna el, és ezzel megosztaná a jobboldali tábort.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában