Guruló dollárok

2023.03.23. 09:50

Adózással kapcsolatos jogsértések is történhettek a baloldali kampányfinanszírozás során

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke a baloldali pártok tiltott külföldi finanszírozása ügyében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vezetőjéhez fordult, ami azt feltételezi, hogy további, adózással kapcsolatos jogsértések történhettek a felhasználás során – mondta a parlament gazdasági bizottságának fideszes elnöke a Magyar Nemzetnek.

Márki-Zay Péter, az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje, a Mindenki Magyarországa Mozgalom elnöke beszéde elmondása előtt az Egységben Magyarországért eredményváró rendezvényén, a Városligeti Műjégpályán az országgyűlési választás és gyermekvédelmi népszavazás napján, 2022. április 3-án

Forrás: MTI

Fotó: Illyés Tibor

A lap csütörtöki számában megjelent interjúban Bánki Erik közölte: hétfőn tartja ülését a parlament gazdasági bizottsága, ahol az első napirendi pont lesz az ÁSZ-elnök, Windisch László beszámolója a „guruló dollárok ügyében” lefolytatott vizsgálatról.

Az ÁSZ vezetője levélben tájékoztatta arról, hol tart a baloldali pártok tiltott külföldi finanszírozásával kapcsolatos vizsgálat, és a levél szerint az ÁSZ-elnök olyan visszaélésekre bukkant, amik miatt az egyéves törvényi határidőig nem tudja lezárni a számvevőszék a parlamentbe jutott pártok kampányköltéseinek ellenőrzését – mondta, kiemelve azt, hogy ilyen még nem volt, amióta az átláthatóságot biztosító jogszabály megszületett.

Bánki Erik közölte, a levélben említi a számvevőszék elnöke a parlament nemzetbiztonsági bizottsága által nyilvánosságra hozott adatokat, a vizsgálat során pedig megerősítették, hogy „a guruló dollárok nagy része a baloldali pártok kampányában landolt”.

A levél szerint az ÁSZ elnöke olyan számlákra bukkant, amik alapján felmerül a gyanú, hogy 

az elszámolások nemcsak a pártfinanszírozási törvényt, hanem az adózás rendjét is sértik, amihez a NAV elnökétől kér megerősítést, valamint további információkat

 – mondta a lapnak a politikus, aki hangsúlyozta: nem kérdés, hogy az elmúlt 32 év legsúlyosabb visszaéléséről van szó, mivel konkrétan külföldről avatkoztak be a választásokba.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában