Török-szíriai földrengés

2023.02.07. 06:31

Már négy embert mentettek ki a romok alól a magyar mentőcsapatok Törökországban

Átlépte az ötezret a hétfői földrengés halálos áldozatainak száma; Törökországban a katasztrófavédelem (AFAD) 3549 halottról számolt be, Szíriában pedig legkevesebb 1712 ember vesztette életét. A török elnök rámutatott arra, hogy a szakértők szerint a mostani földrengés példátlan a világon.

Túlélők és áldozatok után kutatnak egy összedőlt épület törmeléke közt a dél-törökországi Adana nagyvárosban 2023. február 6-án

Forrás: MTI/AP

Fotó: Halil Hamra

36 országból érkeztek mentőcsapatok

Harminchat országból érkeztek mentőcsapatok Törökországba, hogy segítsenek az ország déli részének földrengés sújtotta térségeiben - közölte kedden este Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter.

A tárcavezető, akit a DHA helyi hírügynökség idézett, elmondta, hogy a katasztrófa sújtotta térség lakóinak három tartományban 50 ezer férőhelyet biztosítottak. Hozzátette, hogy kutató-mentő alakulatok több mint 3300 tagja van bevetésen.

Hulusi Akar török védelmi miniszter időközben bejelentette, hogy a térségben megnyitják a katonai kaszárnyákat és egyéb létesítményeket a civilek előtt.

Legfrissebb, kedd esti összesítések szerint Törökországban 5434 halálos áldozata és 31 ezernél is több sérültje van a határtérséget hétfőre virradóan megrázó földrengéseknek. Szíria északi részén legkevesebb 1932 halottról és csaknem négyezer sérültről tudni. 

Az amerikai székhelyű Csendes-óceáni Katasztrófavédelmi Központ szerint mintegy 23 millió ember lehet érintett a régióban.

A magyar kormány a Hungary Helps programon keresztül támogatja a kutató-mentőegységeket

A kormány a Hungary Helps programon keresztül támogatja a törökországi földrengés túlélői után kutató, a kedd esti adatok szerint már 116 tagú magyar mentőegységeket - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium üldözött keresztényeket segítő programokért felelős államtitkára az M1-en.

Azbej Tristan kiemelte: 

Szíriába a polgárháborús helyzet miatt nehezebb kutató-mentő egységet küldeni, mint Törökországba. Azonban a Magyar Máltai Szeretetszolgálat 50 millió forintos kormányzati támogatás segítségével át tudja telepíteni két mobil egységét Homszból Aleppó, illetve Latakia térségébe.

Győri-Dani Lajos, a szeretetszolgálat ügyvezető alelnöke elmondta: a két egészségügyi konténert és a két mentőautót még az aleppói kórházépítés idején vásárolták, és ezek eddig Homsz környéki kistelepüléseken láttak el szolgálatot.

Hangsúlyozta: azért fókuszálnak Szíriára, mert ott a bonyolult vízumszerzés miatt sokkal kevesebb kutató-mentő dolgozik, mint Törökországban.

A műsorban Azbej Tristan arról is beszélt: rendkívül nehéz helyzetben vannak a földrengés sújtotta területen élő keresztények, de az egyházak erejükön felül próbálnak segíteni a térségben.

Jelezte: a humanitárius válsághelyzetben a segítségnyújtás "első hulláma" a jelenleg is tartó kutató-mentő munka, de a helyi partnerekkel és magyar karitatív szervezetekkel már egyeztet a kormány arról, hogy milyen további segítséget nyújthatnak majd.
 

Százmillió dolláros segélyt ígért az Egyesült Arab Emírségek a földrengés áldozatainak

A WAM tájékoztatása szerint a gazdag öböl menti ország elnöke, Mohammed bin Zájed al-Nahján sejk elrendelte 100 millió dollár (36 milliárd forint) mozgósítását a földrengés által sújtott emberek megsegítésére. Az összeg felét a szíriai érintettek kapják - áll a közleményben.

Az emírségek miniszterelnöke előző nap bejelentette, hogy 13,6 millió dollár (mintegy 5 milliárd forintos) értékű humanitárius segélyt küld.

Szijjártó Péter: a magyar mentőegység már három embert mentett ki a romok alól Törökországban

Hamarosan a 116 főből és 19 mentőkutyából álló magyar mentőegység valamennyi tagja megérkezik Törökországba, 

az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyszínen lévő alakulata már három embert mentett ki élve a romok alól, köztük egy gyereket

 - közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden.

A Baptista szeretetszolgálat csapata később szintén túlélőt mentett. A szeretetszolgálat az MTI-hez kedd este eljuttatott közleményében azt írta: a HUBA Rescue24 Tűzoltó és Kutató-Mentő Nemzetközi Csoport és egy sürgősségi ellátást végző 19 tagú egészségügyi csoport 7 mentőkutyával Pavelcze László parancsnok, veszélyhelyzet-kezelési igazgató irányítása mellett a késő délutáni órákban érkezett meg a szír határ közelében fekvő Antakyába, ahol felállították bázisukat, és megkezdték a keresést a helyiek által megadott koordináták alapján.

Körülbelül kétezer házat kell átnézniük a településen, ahol még nagyon sok ember rekedhetett a romok alatt. A keresőkutyák négyórás váltásokban kezdtek dolgozni, egyszerre négyen. Voltak életjelek, majd 

magyar idő szerint körülbelül 19 órakor egy fiút sikerült kimenteni a romok alól. Megkezdték az ellátását.

Szijjártó Péter a legfrissebb fejleményekről tájékoztatva kiemelte, hogy már valamennyi mentőegység vagy Törökországban van, vagy az induláshoz készülődik. Elsőként a Hunor nevű egység érkezett előző nap az országba, tagjai reggel óta segítik a földrengést követő kutatást az esetleges túlélők után.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság alakulatával kiutazott öt baleseti sebész is szolgálatba állt az érintett térség egyetemi kórházában - tudatta.

A Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat munkatársai is munkába léptek, az Életjel Mentőcsoport küldöttsége pedig este érkezik meg a katasztrófa sújtotta régióba. Emellett a Terrorelhárítási Központ tizenhat embere, köztük öt orvos és egy ápoló is hamarosan útra fog kelni - tette hozzá.

Aláhúzta: összesen 116 főből és 19 mentőkutyából áll a magyar kontingens, amely részt vesz a kutatási, mentési és egészségügyi ellátási munkában Törökországban.

Szijjártó Péter ezután arról is beszámolt, hogy 

két magyar futballcsapat, a Kisvárda és a Ferencváros Törökországban tartózkodó korosztályos labdarúgói és edzőik is jól vannak, ők a hét második felében utaznak haza.

Mint közölte, 

a földrengés által érintett régióban tizennyolc magyar tartózkodott az eddigi értesülések szerint, a külügyminisztérium kapcsolatban van velük, s mindannyian jól vannak, komolyabb segítséget nem igényeltek, maximum okmánypótlásra lesz majd szükség.

Az EU több mint 1180 kutató-mentő szakembert küld Törökországba

Ankara kérésére az Európai Unió a polgári védelmi mechanizmuson keresztül több mint 1180 kutató-mentő szakembert és 79 keresőkutyát küld Törökországba – tájékoztatott az Európai Bizottság kedden.

Az uniós közlemény szerint miután Törökország aktiválta az EU polgári védelmi mechanizmusát, 19 uniós tagállam - Ausztria, Bulgária, Horvátország, Ciprus, Csehország, Észtország, Franciaország, Németország, Görögország, Magyarország, Olaszország, Málta, Hollandia, Lengyelország, Portugália, Románia, Szlovákia, Szlovénia és Spanyolország, valamint Albánia és Montenegró – ajánlott fel kutató-mentő csapatokat Törökország számára.

Eddig 25 kutató- és mentőcsapat indult a földrengés által legsúlyosabban sújtott török területekre, hogy segítsenek a helyi elsősegélynyújtó hatóságoknak. A huszonötből 11 csapat már megérkezett – írták, majd hozzátették: kettő speciális egészségügyi csoport is érkezik a helyszínre.

Közölték továbbá, Szíria esetében az EU kapcsolatban áll a helyszínen dolgozó humanitárius partnereivel, és olyan szervezeteket finanszíroz, amelyek kutatási és mentési műveleteket hajtanak végre, vízellátást biztosítanak, higiéniai támogatást nyújtanak, valamint takarókat osztanak szét az érintett területeken. Az EU partnerei segítségével felméri a földrengés okozta károk mértékét és a szükségleteket, hogy megfelelően tudjon reagálni – emelték ki.

Az Európai Unió minden lehetőséget mérlegel annak érdekében, hogy további forrásokat juttasson az érintett lakosság támogatására Szírián - tették hozzá.

Szíriai Vörös Félhold: az Egyesült Államok és az EU függessze fel a szankciókat!

A szíriai Vörös Félhold segélyszervezet vezetője felszólította kedden az Egyesült Államokat és az Európai Uniót arra, hogy függesszék fel a Szíriával szemben szankcióikat a minapi földrengés miatt.

Háled Habubati a szíriai állami tévé által közvetített sajtóértekezletén ezenkívül arra kérte az Egyesült Államok nemzetközi segélyszervezetét, a USAID-et, hogy „nyújtson segítséget a szíriai népnek”. Mint mondta, csak a Vörös Félhold háromezer önkéntest tudott mozgósítani, akik a kormány ellenőrzése alatt területeken dolgoznak.

A szíriai vezetés már hétfőn a nemzetközi közösség segítségét kérte a földrengés okozta károk enyhítésére.

A 2011 óta dúló polgárháború miatt Bassár el-Aszad szíriai elnök kormánya nagyrészt elszigetelt a nemzetközi porondon, ami megnehezíti a nemzetközi segítségnyújtást. A konfliktus és a gazdasági szankciók miatt ráadásul romokban hever a közel-keleti ország gazdasága, ami szintén megnehezíti a károk felszámolását.

Damaszkusz legfőbb szövetségesei, Moszkva és Teherán már az előző nap jelezték, hogy segítséget küldenek, amint a kapcsolatok javításán fáradozó Arab-öböl menti államok is. A Fehér Ház és az Európai Bizottság hétfőn bejelentette, hogy az általuk támogatott humanitárius programokon keresztül tudnak támogatást nyújtani.

A SANA szíriai állami hírügynökség legfrissebb összesítése szerint eddig 812 halottról és 1449 sérültről tudnak a Damaszkusz ellenőrizte Aleppó, Latakia, Hamá, Idlíb és Tartúsz tartományokból. Szíria lázadók ellenőrizte térségéből a „fehérsisakosok” néven is ismert, nem hivatalos Szíriai Polgári Védelem (SCD) azt közölte, hogy már több mint 900 halott és 2300 sérült van, s ez a szám szerintük félő, hogy „drámaian növekedni fog”. 

A törökországi és a szíriai földrengés károsultjainak gyűjt a Máltai Szeretetszolgálat

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat gyűjtést hirdet a törökországi és a szíriai földrengések károsultjainak megsegítésére. A magyar segélyszervezet Szíriában három katasztrófa sújtotta városban nyújt humanitárius segítséget, két mobil klinikát telepít és az ellátásra szorulók fogadására, elsődleges segítségnyújtásra szolgáló „hotspotot” alakít ki helyi partnerszervezeteinek közreműködésével. A humanitárius akciót az adomanyozz.hu oldalon indított online átutalással, vagy a 1350-es adományvonalon hívásonként 250 forinttal mindenki támogathatja.

Február 7-én Szíriába utazott a Máltai Szeretetszolgálat nemzetközi kapcsolatokért felelős vezetője, hogy a helyi humanitárius tevékenységet megszervezze és koordinálja. Az elsődleges tervek szerint három településen, Aleppóban, illetve Latakia és a tőle 25 kilométerre eső Jableh városokban nyújt segítséget a máltai szervezet, mely két konténerben kialakított mobil klinikát telepít át a földrengések helyszínére, illetve fűtött, melegedő helyként szolgáló, a segítségre szoruló embereket élelmiszerrel, innivalóval és higiénés termékekkel váró úgynevezett hotspotot létesít a közelben.

A 65-szörös ghánai válogatott labdarúgó túlélte a földrengést

Egymásnak ellentmondó lapértesülések után a török Hatayspor szóvivője kedd reggel megerősítette, hogy Christian Atsu túlélte a földrengést.

A játékos vasárnap még győztes gólt szerzett csapata, a török élvonalbeli Hatayspor bajnoki mérkőzésén, majd több társával egyetemben eltűnt a törökországi földrengés következtében. 

Christian Atsu of Atakas Hatayspor
Christian Atsu, a Hatayspor labdarúgója, 2022. szeptember 8-án
Fotós: CEM GENCO / Forrás: AFP

Christian Atsu állapota stabil, a helyi kórházban ápolják, miután sikeresen kimentették egy összedőlt épület romjai közül – közölte a játékos ügynöke, Nana Sechere a CNN-nel kedden. 

Sechere elmondta, hogy Atsu helyi idő szerint hajnali 3:30-ig pókerezett a barátaival, és  hétfőn hajnali 4 körül ért haza. A török élvonalban szereplő Hatayspor 65-szörös ghánai válogatott labdarúgóját több társával együtt egy összeomlott épület kilencedik emeletén érte a katasztrófa, mégis túlélte azt.

Iskenderun körzetében megemelkedett a tenger szintje

A déli Hatay tartomány Iskenderun körzetében a tenger szintje másfél nappal az első földrengést követően megemelkedett, és mintegy 200 méteres szélességben, bokáig érő magasságban elöntötte a part menti területeket.

A török katasztrófavédelem (AFAD) kedden arról számolt be, hogy eddig 65 országból összesen 2769 szakembere csatlakozott a mentési munkálatokhoz.

Törökországban a katasztrófa sújtotta 10 déli tartományban mintegy 13,5 millióan élnek.

OCHA: az ENSZ valamennyi segélyszervezete nagy erőket mozgósított

Az ENSZ valamennyi segélyszervezete nagy erőket mozgósított annak érdekében, hogy részt tudjon venni a mentésben Törökország és Szíria földrengés sújtotta térségeiben – mondta el kedden Genfben Jens Laerke, az ENSZ humanitárius ügyek koordinációjáért felelős hivatala, az OCHA szóvivője.

Eddig 12 nemzetközi mentőcsapat érkezett a helyszínre, és a nap folyamán, valamint holnap további 27 csapat érkezése várható – tette hozzá.

Katonák a földrengés áldozatainak szánt segélyszállítmányt rakodnak a pakisztáni légierő egyik Törökországba induló gépébe Rawalpindiben 2023. február 6-án
Forrás: MTI/AP/Inter Services Public Relations

A mentési munkálatokat nehezíti, hogy számos út is használhatatlanná vált, és kevés teherautó áll rendelkezésre. Szíriában ráadásul üzemanyag- és áramhiánnyal is számolni kell.

Az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) szóvivője a sajtótájékoztatón arról beszélt, félő, hogy a hétfői földrengés halálos áldozatai között több ezer gyerek lehet. Bár pontos adatokat még nem ismernek, de az összes áldozat számából kiindulva sajnos erre lehet következtetni – mondta a szóvivő.

HUNOR: Antakya területén kezdték meg a túlélők felkutatását

A katasztrófa hírére a magyar belügyminisztérium nem késlekedett: azonnal riadóztatták a HUNOR elit alakulatot. Ez a szervezet Magyarország legjobb hivatásos tűzoltóiból álló elit alakulata, akik akár 20 tonnás eszközöket is át tudnak vágni, és erre alkalmas eszközöket is vittek magukkal  – írja a Metropol.

Kilenc tonna felszereléssel érkeztek a helyszínre, betonvágó láncfűrészt, akusztikus személykeresőket, keresőkamerákat, erőtámaszokat, kötéltechnikai eszközöket és speciális orvosi felszerelést is vittek magukkal – mondta el lapunknak Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság sajtószóvivője, aki mindehez azt is hozzátette: a hétfői nap folyamán magyar idő szerint 21.30-kor indultak el a mentőegységek az érintett területekre.

Érkezésük után Adana repteréről négy teherautóval és két busszal Haday tartományba utaztak, ahova valamivel 10 óra után érkeztek meg.

A HUNOR mentőszervezet a szír határhoz közeli,  377 ezer lakost számláló Antakya városban kezdi meg a mentési munkálatokat.

Mukics Dániel kiemelte, hogy a HUNOR-nak három azonnali feladata van:

Az első 48 óra a legkritikusabb, így az érkezést követően azonnal megkezdik a felkutatást és a kimenekítést.

Eközben a csapat egyik része felveszi a kapcsolatot a helyi hatóságokkal, a többiek feladata pedig a magyar tábor felépítése – ismertette az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.

A török elnök rendkívüli állapotot hirdetett a földrengések sújtotta tartományokban

Recep Tayyip Erdogan török elnök keddi televíziós beszédében három hónapos rendkívüli állapotot hirdetett a hétfői földrengések sújtotta 10 dél- és délkelet-törökországi tartományban.

A rendkívüli állapot feljogosítja az államfőt és az általa vezetett kormányzatot, hogy a parlament nélkül hozzon intézkedéseket. A három hónapos időtartam azt jelenti, hogy a rendkívüli állapot nem sokkal a köztársaságielnök- és parlamenti választás tervezett időpontja, május 14-e előtt ér véget, amennyiben nem hosszabbítják meg.

Erdogan egyúttal katasztrófaövezetté is nyilvánította az érintett térséget.

Közölte azt is, hogy a szerencsétlenség törökországi halálos áldozatainak száma 3549-re, a sebesültjeinek száma pedig 22 168-ra emelkedett.

A legnagyobb vígaszunk, hogy több mint 8 ezer állampolgárunkat egészségben mentettük ki a romok alól

– fogalmazott.

Turkish President Recep Tayyip Erdogan
Recep Tayyip Erdogan török ​​elnök sajtótájékoztatón beszél Ankarában, 2023. február 7-én
Fotós: Mustafa Kamaci / Forrás: AFP

Rámutatott arra is, hogy a szakértők szerint a mostani földrengés példátlan a világon. Nemcsak a Török Köztársaság történetének, hanem a világ egyik legnagyobb sorscsapásával állunk szemben – húzta alá.

A németországi török közösség is segítséget küld a túlélők megsegítésére

Pénzadománnyal, takarókkal és meleg ruhákkal segítik a törökországi és szíriai földrengés túlélőit a Németországban élő török közösségek – közölte az egyik ottani kulturális egyesület.

Jelenleg nagyon hideg van az érintett régiókban és az embereknek sürgősen szükségük van takarókra, meleg ruhákra és csizmákra

– hívta fel a figyelmet Tunca Karakas, az egyik kulturális szervezet tagja.

A földrengés után önkéntesek azonnali gyűjtőakciót indítottak több nagyvárosban is; Berlinben, Frankfurtban és Münchenben is. Levent Cukur müncheni bokszedzőtermét ajánlotta fel a gyűjtés idejére. 

Azt gondoltuk, hogy megtöltünk két furgont, és aztán meg is vagyunk, de nem így történt reggel 10 óta nem álltunk meg

– mondta a vállalkozó, aki saját maga is megdöbbent az összefogás sikerén. Az általuk gyűjtött felajánlások várhatóan csütörtökön érkeznek meg a katasztrófa sújtotta térségbe.

Mindeközben több civilszervezet pénzgyűjtésbe fogott, mert szerintük „az emberek maguk tudják a legjobban, hogy mire van szükségük” – szögezte le Gökay Sofuoglu, a Németországi Török Közösség elnöke.

A németországi kurd vöröskereszt hétfő óta 250 ezer euróval, azaz csaknem 100 millió forinttal támogatta a földrengés károsultjait.

A hétfői földrengésekben a halottak száma átlépte az ötezret, több tízezren maradtak fedél nélkül.

Németországban él a világ legnagyobb török kisebbsége, számuk meghaladja a 2,3 milliót.

A Magyar Vöröskereszt pénzadományt gyűjt a törökországi és szíriai földrengések áldozatainak

A Magyar Vöröskereszt a Nemzetközi Vöröskereszt és Vörösfélhold Mozgalom tagjaként segítséget nyújt a török-szíriai határtérséget sújtó földrengések károsultjainak.

Humanitárius szervezetként kötelességünk katasztrófahelyzetekben helyt állni és segíteni minden rendelkezésünkre álló eszközzel

– hangsúlyozza Kardos István, a Magyar Vöröskereszt főigazgatója. 

Kapcsolatban vagyunk a Török Vörösfélhold és Szíriai Arab Vörösfélhold szervezetekkel, és az általuk megfogalmazott igényekre vonatkozóan indítunk gyűjtést. Amíg nem kapunk konkrét jelzést, addig pénzadományok fogadásával segítjük a mentést és a későbbi helyreállítást. Ennek részletei megtalálhatók a honlapunkon.

– mondta a Magyar Vöröskereszt főigazgatója.

Amennyiben bármilyen konkrét szükséglet merül fel a Török Vörösfélhold vagy a Szíriai Arab Vörösfélhold részéről, a Magyar Vöröskereszt tájékoztatja a lakosságot.

Kutató-mentő csapatot küld Törökországba a Magyar Református Szeretetszolgálat

Kutató-mentő csapatot küld Törökországba a Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány.

A segélyszervezet MTI-hez eljuttatott keddi közleményében azt írták: a 7,8-as erősségű, Törökországot és Szíriát sújtó hétfői földrengés után az egyik legnagyobb kihívás a romok alá szorult áldozatok felkutatása. A mentést tovább nehezíti a fagypont körüli időjárás, így kiemelten fontos, hogy minél előbb megtaláljanak mindenkit.

A Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány Kutató Mentő Alakulata ebben a munkában vesz részt 7 tagú csapatával és két nemzetközi minősítésű keresőkutyával – írták.

Kitértek arra: a tragédia áldozatainak javára adománygyűjtést is hirdet a szeretetszolgálat, melynek bevételét átmeneti szállások és ellátás biztosítására fordítják a mindenüket elvesztett embereknek.

Adakozni bankkártyával az adomany.jobbadni.hu oldalon, átutalással a Magyar Református Szeretetszolgálat CIB banknál vezetett 10702019-85008898-51100005 számlaszámon lehet, a közleményben az „Adomány-Földrengés” feltüntetésével. Továbbá a 1358-as adományvonal felhívásával 500 forinttal támogathatók a bajbajutottak.

A WHO szerint a válságban lévő Szíriának jelentős humanitárius segítségre van szüksége

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vezető  tisztviselői szerint az amúgy is súlyos válságban lévő Szíriának jelentős humanitárius segítségre van szüksége a hétfői, több ezer halálos áldozatot követelő földrengés után.

Adelheid Marschang, a WHO vészhelyzeti programjának vezető tisztviselője elmondta, hogy Törökországnak komoly kapacitása van a katasztrófahelyzet kezelésére, de a legfontosabb azonnali és középtávú segítségre a határ túloldalán, Szíriában van szükség, ahol már évek óta humanitárius válság van. A polgárháború, az aszály és a kolera sújtotta Szíriában a lakosságnak csaknem 90 százaléka szegénységben él, és több mint 50 százalék szorul humanitárius segélyre.

Ez a földrengés csak tetézi a többi katasztrófát Szíriában. Az ország egész területén segítségre van szükség a már tizenkét éve tartó, összetett válság miatt, miközben a humanitárius segélyezés is tovább csökken

– mondta Marschang a WHO igazgatótanácsának genfi ülése után.

A fehérsisakosok néven is ismert, nem hivatalos Szíriai Polgári Védelem (SCD) tagjai túlélők és holttestek után kutatnak egy összedőlt épület törmeléke közt az észak-szíriai Idlíb kormányzóságbeli Besznia faluban 2023. február 6-án
Fotós: Gaith asz-Szajed / Forrás: MTI/AP

Elmondása szerint a földrengés sújtotta két országban 23 millió ember van veszélyben, köztük 1,4 millió gyermek, a katasztrófa következtében több ezer épület dőlt romba.

Az Egészségügyi Világszervezet sürgősségi segélyszállítmányt küldött Szíriába, benne traumatológiai és sürgősségi sebészeti készletekkel, és mozgósította a WHO sürgősségi orvosi egységét a térségben.

Most versenyfutás zajlik az idővel. Óráról órára, percről percre csökken az esélye annak, hogy élve találjuk meg a túlélőket

– jelentette ki Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója. 

Elmondta, hogy az Egészségügyi Világszervezet különösen aggódik azon török és szír területek miatt, melyekről a hétfői katasztrófa óta nem érkezett hír.

A károk feltérképezése az egyik módja annak, hogy megértsük, hogy hova kell összpontosítani a figyelmünket

– figyelmeztetett a főigazgató.

Több erős földrengés rázta meg hétfőre virradóra Törökország délkeleti és Szíria északi részét, a legnagyobb rengés egyes mérések szerint a 7,8-as erősséget is elérte. A két országban kedden együttesen már meghaladta az ötezret a halálos áldozatok száma.

Újszülött csecsemőt emeltek ki a romok közül, anyja életét adta a gyerekért - videó

A közösségi médiában megosztott megrázó videó azt a szívszorító pillanatot mutatja be, amikor egy újszülött kisbabát kiemelnek egy szíriai épület romjai alól percekkel a születése után. Az édesanya a szülést követően rögtön meghalt – adta hírül az Origo.

Kína sürgősségi humanitárius segítséget nyújt Törökországnak és Szíriának

Kína sürgősségi humanitárius segítséget nyújt a földrengés sújtotta Törökországnak és Szíriának – közölte Teng Po-csing, a kínai nemzetközi fejlesztési együttműködési hivatal vezetőhelyettese kedden.

Kína körülbelül 40 millió jüan (2,1 milliárd forint) értékben küld gyorssegélyt Törökországnak, valamint "órákon belül" elindul egy mentőcsapat, a lehető legrövidebb időn belül pedig egy orvoscsoport – mondta Teng.

Peking összehangolja a Szíriának nyújtandó segélyszállítmányok célba juttatását, és gyorsítja a jelenleg is folyó élelmiszersegély-program végrehajtását – tette hozzá a politikus.

A kínai kormány a helyzet alakulása alapján, lehetőségein belül továbbra is segítséget nyújt a két országnak – hangsúlyozta Teng.

Törökországban 3400 fölé emelkedett a halálos áldozatok száma

Törökországban a hétfői földrengések halálos áldozatainak száma 3419-re emelkedett – jelentette be kedd délelőtt Fuat Oktay török alelnök, így a Szíriában meghalt legkevesebb 1602 emberrel együtt a földmozgás már egészen biztosan több mint 5000 életet oltott ki.

Oktay is megerősítette, hogy a hideg és a téli időjárás megnehezíti a segítség célba juttatását és a mentést. Közölte, hogy a három legsúlyosabban érintett tartományba, Hatayba, Kahramanmarasba és Adiyamanba csak a mentéshez kapcsolódó járművek léphetnek be, és csak a mentési tevékenységet végző járművek hagyhatják el őket.

Túlélők és áldozatok után kutatnak egy összedőlt épület törmeléke közt a dél-törökországi Adana nagyvárosban 2023. február 6-án
Fotós: Halil Hamra / Forrás: MTI/AP

Törökországban a sebesültek száma 20 426-ra nőtt – közölte a török katasztrófavédelem (AFAD) kedden.

Az AFAD arról is beszámolt, hogy legkevesebb 5775 épület omlott össze a katasztrófában, miközben összesen 11 302 romba dőlt épületről érkezett hozzájuk bejelentés, de a fennmaradó közel 6000 épület állapotát egyelőre nem tudták felmérni.

Ismertették, hogy a földrengésekben érintett területek nagysága mintegy 110 ezer négyzetkilométer, amely nagyjából Törökország területének egyhetede.

A mentési munkálatokban nagyjából 24,5 ezer hivatásos vesz részt.

Gaziantep városában egy lakóházból a mentés 28. órájában után hoztak a felszínre egy édesanyát és hároméves gyermekét. Hatay tartományban a 29. órában szintén egy édesanyát és hat hónapos kisbabáját sikerült kimenteni, valamint egy másik helyszínen egy két hónapos kisbabát is ki tudtak húzni a romok alól.

Mindeközben Isztambulban ezrek lepték el a repülőteret, hogy önkéntesként menjenek a térségbe segíteni. A török légitársaság folyamatosan szállítja őket a földrengés sújtotta régióba.

Az Anadolu török állami hírügynökség hétfőn azt közölte, hogy csak Törökországban a katasztrófa sújtotta 10 déli tartományban mintegy 13,5 millióan élnek.

Eddig 285 utórengést regisztráltak.

Meghaladja az ötezret a halálos áldozatok száma

 Törökországban a hétfői földrengések halálos áldozatainak száma 3419-re emelkedett – jelentette be kedd délelőtt Fuat Oktay török alelnök, így a Szíriában meghalt legkevesebb 1602 emberrel együtt a földmozgás már egészen biztosan több mint 5000 életet oltott ki.

Oktay is megerősítette, hogy a hideg és a téli időjárás megnehezíti a segítség célba juttatását és a mentést. Közölte, hogy a három legsúlyosabban érintett tartományba, Hatayba, Kahramanmarasba és Adiyamanba csak a mentéshez kapcsolódó járművek léphetnek be, és csak a mentési tevékenységet végző járművek hagyhatják el őket.

A szíriai földrengés helyszínein segít a Magyar Máltai Szeretetszolgálat

A  hétfői földrengések által sújtott szíriai településeken, Aleppóban és az ország északi területein súlyos károkat szenvedett városokban két mozgó orvosi rendelőt állít szolgálatba a Magyar Máltai Szeretetszolgálat a magyar kormány 50 millió forintos támogatásával. A humanitárius program elindítására Szíriába utazik Solymári Dániel, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat nemzetközi programjainak vezetője.

A szíriai földrengés helyszínein segít a Magyar Máltai Szeretetszolgálat
Forrás: Magyar Máltai Szeretetszolgálat

A jelentések szerint a szíriai háború által sújtott településeken, különösképpen Aleppó és Jableh városában óriási pusztítást végeztek a hétfői földmozgások. A háború utáni felújítási munkálatok még nem fejeződtek be, így a heves összecsapások helyszínein kártyavárként dőltek össze a lövésekkel, robbanásokkal meggyengített szerkezetű házak, csak Aleppóban 30 ezer ember otthona sérült vagy semmisült meg a katasztrófa során. A háború után lábadozó országban korlátozottak a vészhelyzetkezelési és egészségügyi eszközök, hiányos az azonnali segítségnyújtáshoz szükséges infrastruktúra.

Mentőcsapattal segít a Katolikus Karitász

Mentőcsapatot indított kedden a földrengés sújtotta Törökországba a Katolikus Karitász a Budapest Önkéntes Mentőszervezet Egyesület és a Budapesti Tűzoltó Szövetség önkéntes tűzoltóinak közreműködésével.

A segélyszervezet MTI-hez eljuttatott, keddi közleménye szerint a magyar önkéntes csapat, Gyurkó Gábor csapatvezető irányítása alatt a kora reggeli órákban indult útnak 19 emberrel, 5 gépjárművel és 2 utánfutóval a kárterületre, ahol csatlakozik török partnerszervezetekhez. 

Az egyheti önellátásra képes csapat városi kutató-mentő, műszaki-mentő, kötéltechnikai mentő, egészségügyi, kutyás kutatási, vezetés-irányítási feladatokat tud végezni.

A hosszabb távú segítségnyújtás érdekében a szervezet felvette a kapcsolatot a Karitász nemzetközi hálózatával és helyi szervezeteivel is - tették hozzá.

Minden óra és perc számít ilyen vészhelyzetben, de csapatunk kevesebb mint 20 óra alatt összeállt, a mentés teljesítéséhez szükséges eszközökkel, szakértelemmel és felkészített önkéntesekkel

– idézték a közleményben Écsy Gábort, a Katolikus Karitász országos igazgatóját.

Aki csatlakozni szeretne a földrengés áldozatait mentő és segítő összefogáshoz, a 1356-os adományvonal hívásával 500 forinttal segíthet vagy online adományozással juttathatja el támogatását a karitasz.hu oldalon – olvasható a közleményben.

Orbán Viktor: Megérkezett a Hunor mentőcsapat Törökországba

A magyar belügyminisztérium arról számolt be, hogy hétfő este a HUNOR hivatásos mentőszervezet 50 fővel, 5 orvossal és 2 személykereső kutyával elindult, kedd 00.45 órakor megérkeztek Törökországba – írja a Mandiner

A csapat a Törökország déli részén elhelyezkedő Hatay tartományban megkezdte a munkát, már a kárterületen dolgozik – tájékoztatott a tárca Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósága.

Magyarország segít. Megérkezett a Hunor mentőcsapat Törökországba

– írta közösségi oldalán Orbán Viktor miniszterelnök.

Az indulásról készült videót megtekintheti itt:

Törökországban háromezer fölé emelkedett a halálos áldozatok száma

Törökországban kedden 3381-re emelkedett a hétfői földrengések halálos áldozatainak a száma, miközben a sebesülteké 20 426-ra nőtt - közölte a török katasztrófavédelem (AFAD) kedden.

Az AFAD arról is beszámolt, hogy legkevesebb 5775 épület omlott össze a katasztrófában, miközben még 11 302 olyan megsérült épületről érkezett hozzájuk bejelentés, amelyek állapotát egyelőre nem tudtak felmérni.   

Az Anadolu török állami hírügynökség hétfőn azt közölte, hogy csak Törökországban a földrengések által sújtott 10 tartományban mintegy 13,5 millióan élnek.

Szijjártó Péter: újabb magyar mentőcsapatok utaznak Törökországba

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság csapata már meg is érkezett Törökországba, emellett a tervek szerint hamarosan újabb magyar szakemberek utaznak a földrengés sújtotta területekre, hogy segítsék a túlélők utáni kutatást - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető friss tájékoztatásában közölte, hogy Pintér Sándor belügyminiszter utasítására a Hunor csapat 55 mentője és két mentőkutyája hétfő este két autóbusszal és négy kamionnal a legsúlyosabban érintett Hatay tartományba érkezett, ahol a munkálatokat reggel meg is kezdik.

Aláhúzta: 

emellett a külügyminisztérium kapcsolatba lépett a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálattal, az Életjel Mentőcsoporttal és a Baptista Szeretetszolgálattal, amelyek a kormány összesen 40 millió forintos támogatásával 46 mentőt és 15 mentőkutyát küldenek Törökországba még a nap folyamán.

Tehát ez a három civil mentőszolgálat a külügyminisztérium támogatásával remélhetőleg a mai napon eljut Törökországba (...) Hiszen az első három, négy, talán öt nap ad esélyt arra, hogy a romok alól még túlélőket lehessen megmenteni

– fogalmazott.

Magyarország természetesen minden lehetséges segítséget megad Törökországnak ebben a rendkívül nehéz időszakban. A törökök számíthatnak Magyarországra – szögezte le.

Szijjártó Péter elmondta, felvették a kapcsolatot a Törökországban tartózkodó magyarokkal, akik közül heten vannak jelenleg a földrengés sújtotta térségben.

Mindenki jól van, mindenkivel kapcsolatban vagyunk

– mondta. 

Ha valakinek tudomása van olyan magyar állampolgárról, aki érintett lehet, azt kérem, hogy jelezze a konzuli szolgálatnak vagy az ankarai nagykövetségünknek

– tette hozzá.

Közölte, a Győri ETO kézilabdacsapata előző nap isztambuli átszállással szerencsésen hazaérkezett. A Ferencváros korosztályos futballcsapata pedig továbbra is edzőtáborozik az országban, velük is folyamatos a kapcsolat, mindenki jól van.

A miniszter hangsúlyozta, hogy Törökország mellett Szíria is érintett a földrengésben, ahol a polgárháborús állapotok miatt az ellátás még nehezebb.

A kormány 50 millió forintot adott a Máltai Szeretetszolgálatnak, hogy két mobil klinikai egységét helyezze a térségbe, ahol a legnagyobbak a károk, ahol a legtöbb a sérült és az ellátásra váró ember.

Ott is, amit lehet, segítünk. Azokkal a keresztény közösségekkel pedig, akiknek korábban adtunk támogatást különböző akciókhoz, természetes felvettük a kapcsolatot

– emelte ki.

Erős utórengések követhetik a mostani földmozgást

Akár két-három évig is tarthatnak az utórengések a hétfői, Törökországot és Szíriát sújtó földmozgás után, és nem zárható ki, hogy ezek meghaladják a 6-os erősséget - mondta Tóth László szeizmológus kedd reggel az M1 aktuális csatornán.

A szakértő kifejtette: akkor nevezhető a földmozgás utórengésnek, ha ugyanannak a tektonikai lemeznek a mozgásához kapcsolható.   

Törökország alatt három tektonikai lemez, az afrikai, az arábiai és az anatóliai találkozik, s ezek évente néhány centiméteres sebességgel közelednek egymás felé - ismertette.   

A hétfői földrengés epicentruma körülbelül 15-20 kilométeres mélységben volt; a földkéregben egy 180 kilométer hosszú és 25 kilométer mély törés keletkezett. 

Tóth László hangsúlyozta, hogy a tektonikai lemezek mozgása egy természetes folyamat, amely több tízmillió éve zajlik, és a következő egymillió évben is zajlani fog.   

Túlélők és áldozatok után kutatnak mentőalakulatok tagjai egy összedőlt épület romjai között a dél-törökországi Hatay tartományban lévő Iskenderunban 2023. február 6-án
Fotós: Erdem Sahin / Forrás: MTI/EPA

Kérdésre elmondta azt is, hogy a szakemberek nagy pontossággal tudják meghatározni, hol várható földrengés, de azt már nem lehet előre jelezni, hogy pontosan mikor lesz.     

Hozzátette: megfelelő technológiával jelentősen lehet csökkenteni a földrengés okozta épületkárokat, igaz, a földrengésbiztos építkezés sokkal drágább, mint a hagyományos.

Kedd hajnalban újabb rengés volt 

Az AFAD tájékoztatása szerint Törökországban 4758 összedőlt épületből csaknem 8000 túlélőt mentettek ki. Közben kedd hajnalban az Európai Mediterrán Szeizmológiai Központ szerint újabb, 5,6-os erősségű földrengés volt Törökország középső részén.

Túlélők és áldozatok után kutatnak egy összedőlt épület törmeléke közt a dél-törökországi Adana nagyvárosban 2023. február 6-án
Fotós: Halil Hamra / Forrás: MTI/AP

A Reuters hírügynökség tudósítása szerint a fagypont közeli hőmérséklet nehezíti a mentést. Hatayban egy Deniz nevű helyi lakos azt mondta a Reutersnek, hogy hallani lehet a túlélőket a romok alatt, de egyelőre nem érkezett segítség.   

Halljuk a zajokat, de senki nem jön. Végünk, le vagyunk sújtva. Istenem! Kiabálnak, hogy mentsük meg őket, de nem tudunk segíteni. Hogyan mentsük meg őket? Reggel óta nem jött senki

- magyarázta.   

Kahramanmarasban a túlélők sokan családostul tüzet gyújtottak, és úgy próbálták átvészelni az éjszakát, miután a földrengés miatt otthontalanná váltak.   

"Alig tudtunk kijönni élve a házból. Romokban az életünk. Éhesek, szomjasak vagyunk, nyomorult a helyzet" - mesélte egy túlélő, Nesret Güler a hírügynökségnek. A férfi négy gyermekével igyekszik átvészelni a katasztrófát.   

Recep Tayyip Erdogan török elnök történelmi léptékű katasztrófának nevezte a hétfői földrengést, és kijelentette, hogy a mentőegységek megtesznek mindent, amit tudnak. Elmondta azt is, hogy 45 ország ajánlott segítséget.   

Mindenki kiteszi a szívét-lelkét, de a téli időjárás, a hideg és az újabb földrengés éjszaka megnehezíti a dolgot

- tudatta a török államfő.   

Szíriában legkevesebb 1444 ember halt meg a földrengésben és 3500 sérültről tudni a damaszkuszi kormány és a felkelők által ellenőrzött területeken dolgozó segélyszervezetek tájékoztatása szerint.   

Hétfő reggel 7,8-as erősségű földrengés rázta meg Törökország déli, középső részét és Szíria északnyugati sarkát. Az amerikai földtani intézet (USGS) adatai szerint ez volt 2021 nyara óta a legerősebb mért földmozgás, amelyet további, erős utórengések követtek.

A földrengést kihasználva dzsihadisták szöktek meg egy szíriai börtönből

A hétfői észak-szíriai súlyos földrengést kihasználva az Iszlám Állam terrorszervezet több tagja megszökött egy börtönből a térségben - közölte a büntetés-végrehajtási intézet egyik illetékese az AFP francia hírügynökséggel.

A török határ melletti Rajo katonai börtön lakói között az épületben is károkat okozó katasztrófát kihasználva kezdődött lázadás, és ennek során körülbelül húsz fogvatartottnak sikerült kimenekülnie.   

A börtönben közel 2000-en raboskodnak, közülük 1300-at gyanúsítanak azzal, hogy a szíriai háborúban is részt vevő Iszlám Államhoz tartozik. Sok foglyul ejtett kurd fegyverest is őriznek a börtönben, amely a Törökország támogatását élvező erők ellenőrizte területen található.   

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában