Elégedetlenség

2023.01.21. 22:37

Tízezrek tüntettek a baloldali kormány ellen Spanyolországban

Tízezrek demonstráltak Madridban szombaton Pedro Sánchez baloldali kormánya ellen, az alkotmány aláásásával vádolva a kabinetet, és bírálva egyebek mellett annak katalán politikáját.

Tüntetés Pedro Sánchez baloldali kormánya ellen a városháza előtti Cibeles téren Madridban 2023. január 21-én

Forrás: AFP

Fotó: BURAK AKBULUT

A jobboldali szervezetek által a városháza előtti Cibeles térre összehívott megmozduláson, amelyet támogatott a fő ellenzéki párt, a jobboldali Néppárt (PP), valamint a radikális jobboldali Vox is, a résztvevők vörös-sárga nemzeti zászlók alatt vonultak fel, egyeseknél „áruló” felirattal ellátott Sánchez-portrék voltak.

A szövetségi kormány küldöttsége szerint mintegy harmincezren, a szervezők szerint 700 ezren vettek részt a tüntetésen.

A jobboldalt megbotránkoztatta a kormány döntése, amellyel eltörölte a lázadás bűncselekményét és kevésbé súlyos büntetéssel járó bűncselekménnyel váltotta fel. Lázadás bűnében talált vétkesnek a bíróság kilenc katalán függetlenségpárti vezetőt, akiket kilenctől tizenhárom évig terjedő börtönre ítéltek a Katalónia 2017. évi elszakadási kísérletében játszott szerepük miatt.

Anti-gov't protest in Madrid
Tüntetés Pedro Sánchez baloldali kormánya ellen a városháza előtti Cibeles téren Madridban 2023. január 21-én
Fotós: Burak Akbulut / Forrás: AFP

A konzervatívok bírálják a szexuális bűncselekményekre vonatkozó törvényt is, amely súlyosbítja a nemi erőszak miatt kiszabható büntetést és könnyíti az egyéb szexuális bűncselekményekre kiróható enyhébb büntetéseket.

A tüntetés elején Santiago Abascal, a Vox vezetője újságírók előtt bírálta „a történelem legrosszabb kormányát”, amely „megosztotta a spanyolokat, szabadlábra helyezte az erőszaktevőket és az államcsínyek végrehajtóit”.     

Állandó tömeges mozgósításra van szükségünk, hogy az autokrata Pedro Sánchezt elkergessük a hatalomból

– mondta Abascal.

A katalán regionális kormányzat - élén Carles Puigdemonttal - 2017-ben megkísérelte elszakítani Katalóniát Spanyolországtól, az igazságszolgáltatás által betiltott népszavazást kiírva az önrendelkezésről, majd a katalán parlament egyoldalúan kikiáltotta a függetlenséget. Az elszakadási kísérlet az évtizedek óta legsúlyosabb politikai válságot idézte elő Spanyolországban. A szakadár vezetőket őrizetbe vették, vagy külföldre menekültek.

Alberto Núnez Feijóo, a Néppárt vezetője, aki áprilisi megválasztása óta igyekezett középre kormányozni a PP-t, nem vett részt a tüntetésen, de biztatta a párt tagjait a részvételre.

A legtöbb közvéleménykutatás szerint a PP esélyes a győzelemre az év végén esedékes általános választásokon, de a kormányzáshoz szüksége lesz a Vox támogatására.

Májusban helyi és regionális választásokat tartanak Spanyolországban.    






 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában