Megszegte az előírt szabályokat

2022.11.12. 23:11

Letartóztatták Szabó Bálintot, a botránypolitikust

Elrendelte ma a hivatalos személy elleni erőszakkal és közúti veszélyeztetéssel gyanúsított szegedi önkormányzati képviselő, Szabó Bálint letartóztatását a Budai Központi Kerületi Bíróság. A nyomozási bíró a gyanúsított ellen korábban bűnügyi felügyeletet rendelt el, de Szabó sokadszorra is megszegte az előírt szabályokat.

Szabó Bálint a szegedi városháza előtt tartott sajtótájékoztatóján 2017. március 31-én

Forrás: MTI

Fotó: Kelemen Zoltán Gergely

Bűnismétlés veszélye miatt elrendelte szombaton Szabó Bálint szegedi önkormányzati képviselő letartóztatását egyelőre 30 napra a Budai Központi Kerületi Bíróság (BKKB) - tudta meg a Magyar Nemzet.

A botránypolitizálásáról elhíresült Szabó tegnap még győzelmi szózatot intézett közösségi oldalán élő adásban a bíróság épülete előtt maroknyi hívének, miután a letartóztatásáról döntő ülés félbeszakadt. Többek között azt mondta, hogy győzött az igazság, ám előtte még kifejtette, hogy nem ismeri el sem az államot, sem az intézményeit, sem a vezetői legitimitását.

Ma a tárgyalást folytatták és elrendelték a letartóztatást, amit végre is hajtottak, Szabót bilincsben egy fővárosi börtönbe szállították.

A letartóztatás egyébként azt is jelenti, hogy a korábban elrendelt bűnügyi felügyelet – amelynek végrehajtását a bokájára szerelt nyomkövetővel ellenőrizték – megszűnt, a nyomkövetőt levették róla.

Mint azt Szabó József Tamás, a Fővárosi Törvényszék (idetartozik a PKKB) szóvivője a döntésről kifejtette: a nyomozási bíró a gyanúsított ellen korábban bűnügyi felügyeletet rendelt el, de az ehhez szükséges önkéntes jogkövetés a gyanúsított esetében teljes mértékben hiányzott, sokszor megszegte az előírt szabályokat.

A gyanúsított egyebek mellett gépkocsijával védett személyeket kísérő konvojokba sorolt be, ezzel veszélyeztette a konvojban haladók, valamint az arra közlekedők testi épségét. Emellett ellenszegült rendőri intézkedéseknek. A férfival szemben több eljárás van folyamatban, de tevékenységét akkor is folytatta, miután az első cselekménnyel meggyanúsították – tette hozzá a szóvivő.

Szabó József Tamás arról is beszélt: az ügyészség azt indítványozta, hogy a letartóztatás helyéül az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetet jelöljék ki, de a bíróság ezt elutasította, mert korábbi szakértői vélemény alapján ez nem indokolt.

A végzés nem végleges, a gyanúsított a döntéssel szemben fellebbezést jelentett be – közölte a szóvivő.

A teljes cikket itt olvashatja el

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában