Furcsa megállapodások

2022.11.23. 06:57

Így csorognak a milliók az MSZP-től Péterffy környezetébe

Péterffy Attila, Pécs polgármestere nevezte ki azt az MSZP-s Nyőgéri Lajost alpolgármesternek, akinek közvetlen hozzátartozója vezeti a pécsi polgármesteri hivatal személyügyi csoportját köztisztviselőként. A csoportvezető mellékesen kültagja egy olyan cégnek, amely 14 millió forintért adott eddig tanácsokat az MSZP parlamenti frakciójának.

Az aprócska baranyai település, Baksa egyik cégéhez, a Dolgozó Vidék Bt.-hez az elmúlt két esztendő alatt jelentős összegű megbízás érkezett a fővárosból. A parlamenti dokumentumokból az derült ki, hogy a Magyar Szocialista Párt frakciója 2020-ban hat millió forintot utalt a vállalkozásnak két megbízási szerződés alapján, 2021-ben egyszer három millióra, majd pedig 2022-ben eddig öt millióra kötött szerződést a vállalkozással Tóth Bertalan frakcióvezető - írja a bama.hu

A különböző megállapodásokban az a közös, hogy mindegyiknek az a tárgyköre: "tanácsadás és személyes konzultáció biztosítása a frakció részére mezőgazdasági és vidékpolitikai témakörben".

A vállalkozás annak ellenére tudott ilyen segítségére lenni a Magyar Szocialista Párt politikusainak, hogy a céget mindössze 2020-ban alapították, sőt Tóth Bertalanék annyira bíztak a vállalkozás szaktudásában, hogy számukra a cég alapítása után eltelt egy hét elegendő volt ahhoz, hogy megkössék velük az első több milliós szerződést. A céget ugyanis 2020 április 28-án jegyezték be és május 5-én már szerződtek is velük. 

A társaság kültagjaként megnevezett személy neve pedig megegyezik a pécsi Polgármesteri Hivatalban dolgozó személyzeti csoportvezetőjével, aki a bama.hu információi szerint Nyőgéri Lajos közvetlen hozzátartozója, ugyanarra a lakcímre is vannak bejelentve a cégadatok szerint. 

Fontos személy

Nyőgéri Lajosról köztudott, hogy korábbi céges ügyei miatt eltiltották a gazdasági társaság vezetésétől – három cégét is kényszertörléssel szüntettek meg –, ezért 2019-ben nem is nevezték ki a gazdasági bizottság elnökének. Később azonban Péterffy Attila, Pécs polgármestere a veszélyhelyzetet kihasználva alpolgármesteri szintre emelte Nyőgérit, aki egyébként a polgármester és Mellár Tamás baloldali parlamenti képviselő kampányában is tevékenyen részt vett. Nyőgéri a kinevezésekor megkapta a lakásügyi területet is, amelyről a közelmúltban derült ki, hogy az ügyészég egy vesztegetési botrány miatt nyomozást indított a Polgármesteri Hivatalban. 

Nem kizáró ok

A lapnak nyilatkozó jogászok szerint egyébként hivatali csoportvezető lehet kültagja egy bt.-nek – vezető tisztséget ellenben nem vállalhat –, és jogilag abban sincs kivetnivaló, hogyha egy pártnak ad tanácsot egy ilyen vállalkozás, főként ha ez nincs az adott köztisztviselő hivatali munkájára befolyással.

Bugyutaságokat hordtak össze a saját szövetségeseik

Érdekesség, hogy a Péterffyt valamikor még támogató baloldaliaknál másfél éve éppen Nyőgéri kinevezése miatt szakadt el a cérna, és kérték az MSZP-s visszahívását egy 12 pontos ultimátumban. Ebben arra is kitértek, hogy "az önkormányzati képviselőket és a polgármesteri hivatal dolgozóit esetlegesen érintő összeférhetetlenségeket legkésőbb 2021. február 28-ig meg kell szüntetni!"

Péterffy Attila a legutóbbi közgyűlésen egyszerűen "bugyutaságnak" nevezte ezeket a kéréséket, amit hallott az a két momentumos politikus, Pokorádi Gábor és Sajgó György is, akik másfél éve még a Péterffy-ellenes 12 pontos ultimátumot írták alá, néhány napja azonban újra Péterffyvel kötöttek szövetséget. 

Az eredeti cikket itt olvashatja el

 

 

Címkék#Pécs#MSZP

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában