Fenyegetés

2022.08.06. 13:27

Tajvan szerint Kína támadást szimulál a sziget ellen

A tajvani védelmi minisztérium szombaton azzal vádolta meg Kínát, hogy támadást szimulál egy kiemelkedően fontos tajvani célpont ellen, miközben a kínai hadsereg több hajója és repülője haladt át a Tajvani-szoros középvonalán.

A középvonalat az Egyesült Államok húzta meg egyoldalúan a hidegháború alatt. Habár Peking hivatalosan sohasem ismerte el, az elmúlt évtizedekben de facto határként szolgált Kína és Tajvan között.

A tajpeji hatóságok szerint 68 repülőgép és 13 hadihajó sértette meg a középvonalat pénteken.

Tajvan válaszul figyelmeztető lövéseket adott le, aktiválta szárazföldi rakétarendszereit, valamint a levegőben és a tengeren járőrözött.

Kína Nancy Pelosi amerikai házelnök tajpeji látogatását követően hadgyakorlatokba kezdett, amelyek vasárnap délig tartanak. Ennek keretében éles lőszert is használtak, valamint rakétákat lőttek át Tajvan fölött.

Eközben a kínai hadsereg szombatra virradóra nyilvánosságra hozott egy felvételt, amelyet a légierő egyik pilótája készített egy repülő fülkéjéből, és amelyen a tajvani partok és hegyek láthatók. Szakértők szerint a videó célja, hogy megmutassa, milyen közel kerültek a kínai erők a szigethez.

Habár Kína többször hadgyakorlatozott a Tajvani-szorosban az elmúlt években, a jelenlegihez hasonló átfogó műveletre még nem került sor. Tajpej blokádnak minősítette Kína tevékenységét, és Caj Ing-ven elnök felelőtlenségnek nevezte, hogy Peking "szándékosan emelte a katonai fenyegetés szintjét".

Kína, amely saját részének tekinti az 1949 óta önálló politikai vezetéssel bíró Tajvant, árulásként hivatkozott Pelosi útjára.

Észak-Korea tiltakozott Pelosi határ menti látogatása ellen

Észak-Korea tiltakozott Nancy Pelosi amerikai házelnöknek a két Korea határán tett látogatása ellen szombaton, "a nemzetközi béke és biztonság legnagyobb romba döntőjének" nevezve a tisztségviselőt. 

Pelosi, aki ázsiai körútján Dél-Koreát is felkereste, ellátogatott a két Korea határán fekvő demilitarizált övezetbe. Donald Trump egykori amerikai elnök után ő volt a legmagasabb rangú amerikai tisztségviselő, aki ott járt.

Pelosi Kim Dzsin Pjo dél-koreai házelnökkel tárgyalt a látogatás előtt. A két tisztségviselő határozott és kiterjedt elrettentést követelt Észak-Koreával szemben.

Dzso Jong Szam észak-koreai külügyi illetékes rámutatott: az amerikai házelnök vizitje leleplezi a washingtoni kormány ellenséges szándékát Észak-Koreával szemben.

Az Egyesült Államok csak olajat önt a tűzre 

- tette hozzá közleményében.

A tisztségviselő a nemzetközi béke és biztonság pusztítójának nevezte Pelosit tajvani látogatása miatt, amely felbőszítette Pekinget. 

Dzso figyelmeztetett, hogy "az Egyesült Államok drágán meg fog fizetni minden bajért", amelyet Pelosi jártában-keltében okozott.

Borítókép: a tajvani haditengerészet Csi Jang osztályú, Ning Jang fregattja a tajvani Csilung kikötőjében 2022. augusztus 5-én (MTI/EPA/Ritchie B. Tongo)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában