Ukrán válság

2022.08.09. 08:11

Folyamatosan erősödik a Nyugat befolyása Ukrajnában

A 2014-es majdani forradalom után felgyorsult a vita Ukrajnában arról, hogy eladható legyen-e a termőföld. Erről beszélt a V4NA-nak Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke. A politikus hozzátette, hogy már korábban is jelen voltak Ukrajnában olyan külföldi agrárcégek, amelyek bérleti szerződésekkel földhöz jutottak, Zelenszkij elnöksége alatt pedig eltörölték a földeladási moratóriumot. Ebben nagy szerepe volt a nyugati érdekérvényesítésnek, amely a 2014-es Majdan téri események és Janukovics elnök megbuktatása után megerősödtek az országban.

– Még 2001-ben hoztak törvényt Ukrajnában a termőföldek eladásának ideiglenes tilalmáról, a moratóriumot később több alkalommal is meghosszabbították annak ellenére, hogy komoly vita volt az országban arról, legyen-e a termőföld újra áru vagy ne. Később, 2014 után ez a folyamat felgyorsult, majd Zelenszkij elnöksége és a Nép Szolgája párt parlamenti többsége idején fogadták el ezt a törvényt, ami bizonyos fajta korlátozások mellett lehetővé tette a földek eladását – mondta el a V4NA-nak Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke.

Mint mondta, ezeknek a földeknek a koncentrációja egyébként már korábban lezajlott, hiszen a bérletet a törvény nem tiltotta, emiatt a nagy búzatermő vidékeken hatalmas nagybirtokok jöttek létre hosszú távú bérleti formában. Maximum 49 évre lehet kötni bérleti szerződéseket, és általában ennyi időre is kötik meg a nagy mezőgazdasági vállalkozások – tette hozzá a politikus.

Miután a föld áruvá lett, külföldiek nem vásárolhatnak földet, de cégek igen, és pontosan nem lehet tudni, hogy azok a cégek, amelyek fölvásárolták a földeket, milyen tulajdonban vannak.

A hírek szerint kínai és amerikai vállalkozások is hozzájuthattak földekhez. Az viszont kétségtelen tény, hogy bérleti úton hatalmas nagybirtokok jöttek létre több tízezer, százezer hektárnyi területekkel. Brenzovics László hozzátette, hogy általában a szerződésekben elővételi jog is ki van kötve, és 2024-től a törvény szerint is elővásárlási joga lesz a bérlőknek a földekre. Ezek azonban olyan hatalmas cégek, hogy nem lehet tudni, milyen a tulajdonosi hátterük.

A földeladási moratórium eltörlése sokáig igen jelentős ellenállásba ütközött, de Zelenszkijéknek végül sikerült áterőltetni, és bár a nagy és a kisebb nyugati cégek már 2014 előtt is jelen voltak Ukrajnában, kétségtelen, hogy 2014 után ez a folyamat – a bérleti szerződések megkötése és a földtörvény elfogadtatása után – felgyorsult, jegyezte meg a politikus.

A törvény elfogadása ráadásul egyértelműen külföldi nyomásra történt.  Az ország két legnagyobb hitelezője, az IMF és a Világbank is nyomást helyezett Ukrajnára.

A kaliforniai székhelyű Oakland Institute már 2014-ben arról írt egy tanulmányában, hogy a Világbank és az IMF egy hitel biztosításának feltételeként Ukrajna számára előírta, hogy meg kell nyitnia gazdaságát a GMO-növények előtt és fel kell oldania a földvásárlási moratóriumot. Ezek teljesülése esetén az ország 17 milliárd dollár hitelt kapott volna.

Mint ismert, Janukovics elnök ehelyett egy kisebb mértékű orosz hitel mellett döntött, ami gázvásárlási kedvezményt foglalt magában Ukrajna számára. Részben ez is vezetett a véres forradalomba torkollott Majdan téri eseményekhez és Janukovics elnök bukásához. A majdani forradalom kirobbanásában pedig ugyancsak aktív szerepe volt nyugati szereplőknek, leginkább Soros György alapítványának.

Soros György alapítványa már 1990 óta jelen van Ukrajnában a Nemzetközi Reneszánsz Alapítványon keresztül, amely 1994-re az ország egyik legnagyobb civil szervezete lett, a legnagyobb politikai befolyásra azonban Janukovics megbuktatása után tett szert. A 2013 novemberében békés diáktüntetéssel induló, ám halálos áldozatokat is követelő, véres összecsapásokba torkolló Majdan téri forradalom kirobbantásában és a Janukovics-éra megbuktatásában komoly szerepe volt Soros alapítványának.

1999 és 2018 között a Nemzetközi Reneszánsz Alapítvány vezetője Jehven Bisztrickij volt. Egy hangfelvételen Bisztrickij – aki azt hiszi, hogy egy potenciális támogatójukkal beszélget – elmondja, hogy meghatározó szerepük volt az események alakulásában és a civil aktivizmus fejlesztésében. Egy másik interjúban pedig arra is kitért, hogy milyen anyagi támogatást nyújtottak a Majdan téri események alatt a tüntetőknek. A szervezésen kívül ruhákat, sátrakat, ételt biztosítottak a demonstrálóknak, ezzel is hozzájárulva ahhoz, hogy ne hagyjon alább a tüntetők lelkesedése. De egy orvosi csapatot is támogattak, hogy el tudják látni a sebesülteket.

Soros ukrajnai embere az interjúban arról is beszámol, hogy a milliárdos spekuláns ebben az időben extrém módon érdeklődött Ukrajna iránt, és a Janukovics-kormány megbuktatása után az alapítványának is nagy szerepe volt az új kormány és a civil szervezetek közötti párbeszédben. Mint mondta, több mint száz emberük dolgozott a különböző minisztériumoknál is.

Borítókép: Búzát rakodnak teherautóra az ukrajnai Luhanszki terület Sztarobilszk körzetében fekvő Kalmicsanksz gazdaságában 2022. július 12-én / MTI / EPA / Szergej Ilnyickij

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában