Rezsicsökkentés

2022.07.29. 13:18

Németh Szilárd: a nagycsaládosoknak igényelniük kell a további kedvezményt

A nagycsaládos gázfogyasztási kedvezményt három- és az annál több gyermekes családok vehetik igénybe.

A rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos arra kérte a nagycsaládosokat, hogy a kormányhivatalokban igényeljék a rezsicsökkentés által számukra biztosított további gázárkedvezményt, ugyanis az nem jár automatikusan.

A kormánybiztos emlékeztetett arra, hogy az átlagfogyasztás mértékéig minden magyar háztartásban, magyar családnál fennmarad a rezsicsökkentés. A gáz esetében az átlagfogyasztás 1729 köbméter évente, az áramnál 2523 kilowattóra évente – tette hozzá. Szavai szerint eddig a rezsicsökkentett határig az átlag fogyasztásúak 2 millió 175 ezer forintot tudnak megspórolni.

Németh Szilárd pénteken a közmédiának nyilatkozva elmondta: a nagycsaládos gázfogyasztási kedvezményt három- és az annál több gyermekes családok vehetik igénybe. Ismertetése szerint a háromgyerekesek esetében az éves 1729 köbméteren túl további 600, négygyermekesektől felefelé pedig minden gyermek után még 300 köbméterrel nő a kedvezményes sávhatár. Tehát a nagycsaládos kedvezményes sávhatárig köbméterenként 102 forintot kell fizetniük, a piaci ár, 1020 forint tizedét.

Példaként említette, hogy egy háromgyermekes család a nagycsaládos kedvezménnyel további 550 ezer forintot, a négy gyermeket nevelők plusz 875 ezer forintot, az ötgyermekesek pedig további 1 millió 100 ezer forintot tudnak megtakarítani.

A kormánybiztos hangsúlyozta, hogy a nagycsaládosoknak eddig is jártak kedvezmények, azonban ezeket „nagyon kevesen vették igénybe, hiszen korlátlan volt a rezsicsökkentés mindenki számára”. Tájékoztatása szerint a 300 ezer magyar nagycsaládosból eddig 26 ezer család igényelte ezt a kedvezményt.

Mint közölte, a nagycsaládosoknak járó kedvezményt a kormányhivatalokban, kormányablakokban kell igényelni, ahol megtalálhatóak az igénylőlapok.

Az igénylőknek magukkal kell vinniük a legutolsó gázszámlájukat és a szolgáltatási szerződésüket, és a kedvezményt csak az a szülő veheti igénybe, akinek a nevére szól a gázszámla – hívta fel a figyelmet Németh Szilárd.

Borítóképünkön Németh Szilárd, a rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos. Fotó: MTI/Veres Nándor

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában