Külön utakon

2022.07.20. 12:28

Nem kampányolhat saját arculattal Jakab

A Jobbik megtiltotta, hogy Jakab Péter saját arculattal kampányoljon: a Jobbik parlamenti frakciója megelégelte, hogy a volt elnök-frakcióvezető sajátra cserélte a pártlogót – közölte az Index a Jobbik esetleges szakadását elemző írásában.

Budapest, 2021. október 18. Jakab Péter, a Jobbik elnök-frakcióvezetõje felszólal napirend elõtt az Országgyûlés plenáris ülésén 2021. október 18-án. MTI/Kovács Tamás

Fotó: Kovács Tamás

Az Index elemzőket kérdezett meg arról, hogy egy lehetséges pártszakadással mit nyerhet Jakab Péter és mit veszíthet az ellenzéki párt. Mint írják: a Jobbik exelnöke, lecserélt frakcióvezetője „A nép pártján” néven új Facebook-oldalt indított, illetve már hetek óta nem használja a Jobbik logóját, helyette sajáttal kampányol (az elnöki posztról való lemondásáig a párt logóját is használta), saját arculatot épít. Miután találgatások indultak a sajtóban arról, hogy Jakab Péter kiléphet a Jobbikból, és új pártot alapíthat, a Jobbik sajtóosztályán keresztül próbálta elérni a portál, és megkérdezni, van-e alapja az értesüléseknek, spekulációknak.

Ha lesz bejelentenivaló, bejelentjük

– kapta az Index a rövid és tömör választ.

Hasonló kérdésekkel keresték meg Gyöngyösi Mártont, a Jobbik elnökét is, ekkor már bővebb választ kapott a hírportál. Válaszukban azt írták, hogy július 18-án határoztak a párt frakciótagjainak, képviselőinek arculathasználatáról, mely döntés értelmében a jövőben képviselőik csak a párt arculati elemeivel, logójával ellátott anyagokkal dolgozhatnak. Azt is írták válaszukban, hogy a határozat jelenleg csak Jakab Pétert érinti, mivel csak ő használ saját arculatot.

Az Index úgy értelmezte a választ, hogy a Jobbik frakciójának állásfoglalása egy elég határozott visszajelzés arról, hogy mit is vár el a Jobbik képviselőcsoportja a volt frakcióvezetőjétől, és mit nem enged, mit tilt meg neki.

A portál felhívta a figyelmet arra is: egyelőre nincs jele, hogy a Jobbik parlamenti frakciójának határozata befolyásolta volna Jakab Péter jelenlétét a Facebookon. A közösségi oldalán továbbra is csak saját logóját használja, és a több mint kilencezer követővel rendelkező „A nép pártján” oldal is folyamatosan frissül.

Az Indexnek adott interjújában Gyöngyösi Márton, a Jobbik új elnöke arról számolt be: a július 2-i tisztújítás után beszélt az akkor még frakcióvezető Jakab Péterrel, és elmondta neki, hogy konszolidációra számít, azt szeretné, ha mindenki dolgozna a maga helyén, és az összes konfliktust, amely korábban jellemezte a pártot, el tudnák temetni.

A kérdésre, hogy Jakab Péter marad-e a frakcióvezető, Gyöngyösi Márton azt válaszolta: Jakab Péter a frakciójuk vezetője, és ő mindenkinek békejobbot nyújtott, azonban Jakab Péter „a saját sértettségébe zárkózott”, és ez vezetett ahhoz, hogy visszahívják a frakcióvezetői posztról – írták.

Az Indexnek többen is arról beszéltek, hogy Jakab Péter „A nép pártján” kezdeményezését egy előkészítő fázisnak tartják a volt elnök kilépéséhez és egy új párt/mozgalom létrehozásához.

Van olyan vélemény is, hogy Jakab Péternek vannak kétségei a kilépéssel kapcsolatban, és elkötelezett a Jobbik irányába, de az egykori elnöki kabinetvezetője, Molnár Enikő, aki jelenleg is szoros pozíciót tölt be mellette – többek között kezeli a közösségi oldalait –, a kilépés felé tereli a korábbi pártvezetőt.

Az Index Mráz Ágoston Sámuelt, a Nézőpont Intézet vezetőjét is idézte: szerinte a Jobbikot „Jakab-pártnak” felfogni még a népszerűségi mutatók alapján is hiba lenne.

A Jobbik egy három-öt százalékos párt, azaz árnyéka egykori önmagának. Nem lehet megalapozottan megmondani, hogy a volt pártelnök és frakcióvezető különválása ebből mennyit visz magával. Egyelőre alighanem nulla százalékpontról van szó, az ellenzéki szavazók és így a Jobbik-szimpatizánsok sem akarnak új pártot létrehozni
– mondta az Indexnek.

Az Index Nagy Attila Tibor politikai elemzőt is kérdezte, aki szerint egyértelműen a pártból való kiválásra utal, hogy Jakab Péter „A nép pártján” névvel oldalt indított a Facebookon, és könnyen lehet, hogy ez lesz majd a megalakítandó új pártjának a neve – fogalmazott. Hozzátette: ha az országgyűlési képviselőcsoportból egy-két személyt magával tudna vinni, akkor érezhetően tovább csökkenne a frakció állami támogatása.

Borítókép: Jakab Péter, a Jobbik elnök-frakcióvezetője felszólal napirend előtt az Országgyűlés plenáris ülésén 2021. október 18-án.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában