Csökkenő érdeklődés

2022.06.07. 14:38

Vakcinák: módosítanák az uniós szerződéseket

Kilenc másik térségbeli uniós tagállammal együtt Románia is azt kéri az Európai Bizottságtól, hogy tárgyalják újra a koronavírus elleni oltóanyag beszerzésére vonatkozó szerződéseket – írja a Magyar Nemzet

Magyarország, Lengyelország, Horvátország, Észtország, Lettország, Litvánia, Bulgária, Szlovákia, Szlovénia és Románia szerint jelenleg is túl sok van a vakcinákból, kifizetésük pedig megterheli az állami költségvetéseket 

– számolt be a Főtér erdélyi portál. Az Európai Bizottság egészségügyi biztosának címzett levél azt szorgalmazza, hogy le kell állítani a szállításokat abban az esetben, ha már nem indokolják egészség- és járványügyi okok az újabb oltóanyagok beszerzését. Azt is megemlítik: 

egyes gyártók által szállított oltóanyagok lejárati ideje túlságosan közeli.

Alexandru Rafila román egészségügyi miniszter nemrég arról beszélt egy interjúban, hogy a beszállítókkal 2023-ig érvényesek a megkötött szerződések, és a tavaly leszerződött oltóanyag egészét sem szállították még le. – Hatalmas mennyiségekről van szó, amelyek meghaladják a romániai tárolási kapacitást. Mi, az egészségügyi minisztérium már megpróbáltunk intézkedni. Tájékoztattuk a kormányt, az államelnököt, a külügyminisztériumot is, hogy lássuk, mi a helyzet más országokban. A két év során, 2022-ben és 2023-ban összesen mintegy 39 millió adag vakcina fog érkezni – idézte a tárcavezetőt az Agerpres hírügynökség. Rafila azt is megjegyezte, hogy 

más országok érdeklődése is csökkent a vakcinák iránt, a felesleges dózisokat tehát nehéz lesz eladni, sőt még elajándékozni is.

Romániában egyébként ebben az időszakban sorra zárnak be az oltópontok. Az MTI korábbi beszámolója szerint az alacsony immunizációs hajlandóság miatt a szaktárca úgy döntött, hogy június 30-ig valamennyi, a koronavírus elleni oltási kampány miatt tavaly kialakított oltópontot felszámolják, és a koronavírus elleni oltásokat is a családorvosi rendelőkre bízzák. A háziorvosok többsége azonban nem vállalja a feladatot, az anyagi kockázatokra hivatkozva, ha ugyanis a felhasználatlanul maradt, lejárt szavatosságú vakcinák aránya meghaladja a 25 százalékot, azt a szaktárca velük fizettetné meg.

Borítókép: illusztráció (MTI/Krizsán Csaba)

Címkék#vakcina

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában